ELFT - Általános Iskolai Szakcsoport

XXXVI. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny

„Adja el az esernyőjét és vegye meg Öveges József Időjóslás és időhatározás című könyvét.”
Öveges József          

XXXVI.
Öveges József Fizikaverseny

2025/2026

2024/2025

XXXV.
Öveges József Fizikaverseny

2024/2025

Tisztelt Kolléga!

A XXXVI. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny 1. (iskolai) fordulója sikeresen lezárult.

Köszönjük a felkészítő kollégák együttműködését.

Tájékoztatásul közlöm, a 2. fordulóba jutottak azok a tanulók, akik legalább 54 pontot szereztek az 1. forduló megoldása során.

A meghatározott ponthatárra a kiírás alábbi pontjának meg tudunk felelni:
„Minden vármegyéből az 1-3. helyezett versenyző bekerül a 2. fordulóba - pontszámtól függetlenül-, így lehetőség nyílik arra, hogy mindenhol megyei 1-3. helyezettet tudjanak hirdetni.”

A megyei döntők rendezőivel folyik az egyeztetés, hamarosan közzé tesszük a rendező intézmények listáját.

Gratulálok a továbbjutóknak és felkészítőiknek!

Sikeres felkészülést kívánok a következő megmérettetéshez!
A rendezőség nevében:
Lévainé Kovács Róza
a szervezőbizottság elnöke
1. FORDULÓ EREDMÉNYE
2026. FEBRUÁR 03. KEDD
Minden nevezett iskola

BudapestBaranya megyeBács-Kiskun megyeBékés megyeBorsod-Abaúj-Zemplén megyeCsongrád megyeFejér megyeGyőr-Moson-Sopron megyeHajdú-Bihar megyeHeves megyeJász-Nagykun-Szolnok megyeKomárom-Esztergom megyeNógrád megyePest megyeSomogy megyeSzabolcs-Szatmár-Bereg megyeTolna megyeVas megyeVeszprém megyeZala megye
Minden nevezett iskola

1. FORDULÓ EREDMÉNYE
Sorsz.NévÉvf.
Iskola tip.
ISKOLAFizika / felkészítő tanárPONT
TOVÁBBJUTÓK ( 379 tanuló)
1.Jákó Valter7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

1114 Budapest XI. kerület Villányi út 27.

Csizy Judit97
2.Sághy Attila8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Németh László Gimnázium

1131 Budapest XIII. kerület Nővér utca 15-17.

Farkas Andrea94
2.

3.

Torma Domonkos8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Ciszterci Szent István Gimnázium

8000 Székesfehérvár Jókai utca 20.

Moharos Sándor94
3.

4.

Gazda Zoltán8
----------
Általános iskola
Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola

8868 Letenye Bajcsy-Zsilinszky utca 2.

Kiss László92
4.

5.

Nagy Eliot8
----------
Általános iskola
Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda-Bölcsőde és Sportiskola

1107 Budapest X. kerület Száva utca 1.

Réthelyi Judit91
4.

6.

Andorfer Zalán8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium

2030 Érd Széchenyi tér 1.

Csatlós Mária91
4.

7.

Haszon Benett8
----------
Általános iskola
Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános Iskola

8800 Nagykanizsa Csokonai utca 1.

Sárdi Zoltán91
5.

8.

Gergely Bálint8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Székely Péter 90
6.

9.

Nagy Ádám Kornél8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

4025 Debrecen Hatvan utca 44.

Siteriné Nagy Judit89
7.

10.

Pálmai-Szargszjan Mátyás8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kempelen Farkas Gimnázium

1223 Budapest XXII. kerület Közgazdász utca 9-11.

Bakosné Novák Andrea87
8.

11.

Pózvai Péter8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Keszthelyi Vajda János Gimnázium

8360 Keszthely Fő tér 9.

Farkas László86
9.

12.

Farkas Réka8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Jedlik Ányos Gimnázium

1212 Budapest XXI. kerület Táncsics Mihály utca 92.

Kékesi Attila85
9.

13.

Fehér Domokos Illés8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Antal Erzsébet85
10.

14.

Gedeon Miklós György8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Keszthelyi Vajda János Gimnázium

8360 Keszthely Fő tér 9.

Farkas László84
10.

15.

Tury Barnabás8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Keszthelyi Vajda János Gimnázium

8360 Keszthely Fő tér 9.

Farkas László84
10.

16.

Wacha János7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

1114 Budapest XI. kerület Villányi út 27.

Csizy Judit84
10.

17.

Dezső Ágoston8
----------
Általános iskola
Noszvaji Figedy János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

3325 Noszvaj Kossuth Lajos út 12.

Hári Szilvia84
10.

18.

Barta András8
----------
Gimnázium 6 osztályos
NKE Óbudai Árpád Gimnázium

1034 Budapest III. kerület Nagyszombat utca 19.

Pilissyné Gál Eszter84
10.

19.

Fodor Tamás8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium

1015 Budapest I. kerület Toldy Ferenc utca 9.

Reichardt András84
11.

20.

Marjai Sára Anna8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kempelen Farkas Gimnázium

1223 Budapest XXII. kerület Közgazdász utca 9-11.

Dezamicsné Babich Gertrud
Bakosné Novák Andrea
83
11.

21.

Hugyi Gergő8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium és Kollégium

6400 Kiskunhalas Kossuth Lajos utca 14.

Nagy-Czirok Lászlóné83
11.

22.

Kesztyűs Botond8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium

2030 Érd Széchenyi tér 1.

Csatlós Mária83
11.

23.

Rausz Vince8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

1174 Budapest XVII. kerület Széchenyi utca 1-7.

Komáromi Annamária
Erdélyiné Bérczi Enikő
83
11.

24.

Lakner Géza Kristóf8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Csikós Viktória83
12.

25.

Szabó Dávid8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Keszthelyi Vajda János Gimnázium

8360 Keszthely Fő tér 9.

Farkas László82
12.

26.

Töttő Zalán Attila8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Keszthelyi Vajda János Gimnázium

8360 Keszthely Fő tér 9.

Farkas László82
12.

27.

Ujfalussy Klára Benedikta8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kempelen Farkas Gimnázium

1223 Budapest XXII. kerület Közgazdász utca 9-11.

Dezamicsné Babich Gertrud
Bakosné Novák Andrea
82
12.

28.

Révész Dániel8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola

2040 Budaörs Szabadság út 162.

Süket Erzsébet82
12.

29.

Kurenkov Botond Borisz8
----------
Általános iskola
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola

6000 Kecskemét Katona József tér 14.

Ovárdics Albert Zsolt82
12.

30.

Balázs Lili8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Gödöllői Török Ignác Gimnázium

2100 Gödöllő Petőfi Sándor utca 12-14.

Virágh Anita82
12.

31.

Szávai Dávid8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Antal Erzsébet82
12.

32.

Kormos Zoltán Bendegúz8
----------
Gimnázium 6 osztályos
NKE Óbudai Árpád Gimnázium

1034 Budapest III. kerület Nagyszombat utca 19.

Szabó Ágnes82
12.

33.

Noszek László Barnabás8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Csikós Viktória82
12.

34.

Török Sebestyén8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Kecskeméti Katona József Gimnázium

6000 Kecskemét Dózsa György út 3.

Szalai Péter82
12.

35.

Linhárt Léna Anna8
----------
Általános iskola
Paragvári Utcai Általános Iskola

9700 Szombathely Paragvári utca 2-4.

Ildikó Piriné Zsolnai82
13.

36.

Simon Zsolt Bence8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium

6640 Csongrád Kossuth tér 1.

Szabó László Attila81
13.

37.

Tóta Mátyás Ádám8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum

3300 Eger Bartók Béla tér 4.

Misz József81
13.

38.

Annus Richárd8
----------
Általános iskola
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

1222 Budapest XXII. kerület Árpád utca 2.

Nagyné Monoki Margit81
13.

39.

Hír Zsombor György8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium

8900 Zalaegerszeg Rákóczi utca 30.

Tulok Renáta81
13.

40.

Rege Marcell8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium

1015 Budapest I. kerület Toldy Ferenc utca 9.

Reichardt András81
14.

41.

Sziládi-Losteiner Áron8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium

2030 Érd Széchenyi tér 1.

Csatlós Mária80
15.

42.

Orosz Dávid8
----------
Általános iskola
Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4087 Hajdúdorog Tokaji út 5.

Körtefái Istvánné Pocsai Gizella
Körtefái István
79
15.

43.

Holló Márton8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium

2030 Érd Széchenyi tér 1.

Csatlós Mária79
15.

44.

Tóth Kristóf8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

4024 Debrecen Kossuth utca 35.

79
15.

45.

Kiss Gergely Márton8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

4024 Debrecen Kossuth utca 35.

79
16.

46.

Kemenes Dominik Bence8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

6722 Szeged Szentháromság utca 2.

Diczházi Attila78
16.

47.

Gábor Dorottya8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium

2120 Dunakeszi Bazsanth Vince utca 10.

Unyi Tamás78
16.

48.

Deli Ádám7
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

4025 Debrecen Hatvan utca 44.

Kiszely Ildikó78
16.

49.

Kind Benedek8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

4025 Debrecen Hatvan utca 44.

Siteriné Nagy Judit78
16.

50.

Fehér Félix8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Németh László Gimnázium

1131 Budapest XIII. kerület Nővér utca 15-17.

Farkas Andrea78
16.

51.

Németh Noel8
----------
Általános iskola
Oladi Általános Iskola

9700 Szombathely Simon István utca 2-6.

Nemes Emilné78
16.

52.

Tábori Kristóf8
----------
Általános iskola
Vaszary János Általános Iskola

2890 Tata Országgyűlés tér 4.

Kiss-Jábor Antónia Véda78
16.

53.

Lengyel Zoltán Péter8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szent István Gimnázium

1146 Budapest XIV. kerület Ajtósi Dürer sor 15.

Udvardi Edit78
17.

54.

Dargai Dávid8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Egri Dobó István Gimnázium

3300 Eger Széchenyi István utca 19.

Berkes-Sinka Márta77
17.

55.

Deák Mike Robin8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

1174 Budapest XVII. kerület Széchenyi utca 1-7.

Komáromi Annamária
Erdélyiné Bérczi Enikő
77
17.

56.

Cziszter Kálmán8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium

2120 Dunakeszi Bazsanth Vince utca 10.

Unyi Tamás77
17.

57.

Kislinder Ervin8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Jedlik Ányos Gimnázium

1212 Budapest XXI. kerület Táncsics Mihály utca 92.

Kékesi Attila77
17.

58.

Kiss Mátyás Csaba8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szent István Gimnázium

1146 Budapest XIV. kerület Ajtósi Dürer sor 15.

Bajkó Ildikó77
17.

59.

Nagy-Szelényi Balázs8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

1114 Budapest XI. kerület Villányi út 27.

Kőszeghyné Keresztes Éva77
18.

60.

Polgár András8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kempelen Farkas Gimnázium

1223 Budapest XXII. kerület Közgazdász utca 9-11.

Bakosné Novák Andrea76
18.

61.

Mátyus Kinga Mária8
----------
Általános iskola
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

8500 Pápa Teleki utca 2.

Padosné Korpáczy Andrea76
18.

62.

Győrfi Ádám8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

4025 Debrecen Hatvan utca 44.

Siteriné Nagy Judit76
18.

63.

Tóth Béla8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Jedlik Ányos Gimnázium

1212 Budapest XXI. kerület Táncsics Mihály utca 92.

Kékesi Attila76
18.

64.

Puss Viktória8
----------
Gimnázium 6 osztályos
NKE Óbudai Árpád Gimnázium

1034 Budapest III. kerület Nagyszombat utca 19.

Pilissyné Gál Eszter76
18.

65.

Orovica-Bors Flóra8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Antal Erzsébet76
18.

66.

Varga Olivér8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Némethné Tudja Éva Ilona76
18.

67.

Rózsavölgyi Viktória8
----------
Általános iskola
Monorierdei Fekete István Általános Iskola

2213 Monorierdő Szabadság utca 43.

Adorján András76
18.

68.

Orbán Bálint8
----------
Általános iskola
Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola

2100 Gödöllő Légszesz utca 10.

Virágh Anita76
19.

69.

Vida Zétény8
----------
Általános iskola
Városmajori Kós Károly Általános Iskola

1122 Budapest XII. kerület Városmajor utca 59.

Kovács Erzsébet75
19.

70.

Vágó Ákos8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium

3525 Miskolc Kelemen Didák utca 5.

Biró István75
19.

71.

Földesi Barnabás8
----------
Általános iskola
Rókusi Általános Iskola

6724 Szeged Kossuth Lajos sugárút 37.

Kovács Katalin Judit75
19.

72.

Bősze Bernát8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Juhász Zoltán75
19.

73.

Szeiferman Botond János8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Németh László Gimnázium

1131 Budapest XIII. kerület Nővér utca 15-17.

Sándor Gergely75
19.

74.

Halasi Zalán8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Jedlik Ányos Gimnázium

1212 Budapest XXI. kerület Táncsics Mihály utca 92.

Kékesi Attila75
19.

75.

Vincze Tamás Márk8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Székely Péter 75
19.

76.

Sallai Dóra8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Antal Erzsébet75
19.

77.

Kádár István Atilla8
----------
Általános iskola
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola

1145 Budapest XIV. kerület Erzsébet királyné útja 35-37.

Künsztler Etelka75
19.

78.

Orovica Valér Mirkó7
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Szepessy Dávid75
19.

79.

Szántó Kornél8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Csikós Viktória75
19.

80.

Szabó Csongor8
----------
Általános iskola
Sopronhorpácsi Általános Iskola

9463 Sopronhorpács Fő utca 62.

Horváth István75
20.

81.

Balotai Sándor8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kempelen Farkas Gimnázium

1223 Budapest XXII. kerület Közgazdász utca 9-11.

Bakosné Novák Andrea74
20.

82.

Mikó Dániel8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium

3525 Miskolc Kelemen Didák utca 5.

Biró István74
20.

83.

Szűts Ábel8
----------
Általános iskola
Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola

8200 Veszprém Budapest utca 11.

Mészöly János74
20.

84.

Kocsis Vince György8
----------
Gimnázium 8 osztályos
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

9700 Szombathely Bolyai János utca 11.

Ladányi Veronika74
20.

85.

Kiss Tekla8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

1114 Budapest XI. kerület Villányi út 27.

Kőszeghyné Keresztes Éva74
20.

86.

Bencz Barnabás8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
74
20.

87.

Kovács-Papp Ádám8
----------
Általános iskola
Budapest XVII. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium

1173 Budapest XVII. kerület Akácvirág utca 49.

Fülöpné Kakas Zsuzsanna74
20.

88.

Bajkó Bence8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Németh László Gimnázium

1131 Budapest XIII. kerület Nővér utca 15-17.

Farkas Andrea74
20.

89.

Szőrfi Anna8
----------
Általános iskola
Pécsi Belvárosi Általános Iskola

7621 Pécs Megye utca 15.

Tóth Brian74
20.

90.

Árvai Viktória8
----------
Általános iskola
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda

6237 Kecel Szabadság tér 17

Tusori Tibor74
20.

91.

Ottucsák Luca8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Rakovszky Andorás74
21.

92.

Konfár Máté8
----------
Általános iskola
Kecskeméti Református Általános Iskola

6000 Kecskemét Szabadság tér 7.

Gyömbér Csaba73
21.

93.

Tóth Máté8
----------
Általános iskola
Kőkúti Általános Iskola

2890 Tata Kőkút köz 2.

Czink Erzsébet73
21.

94.

Nyőgér Adrián8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Bodó Genovéva73
21.

95.

Gincsai Nóra8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

1114 Budapest XI. kerület Villányi út 27.

Kőszeghyné Keresztes Éva73
21.

96.

Dávid Hanna Judit8
----------
Általános iskola
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

5900 Orosháza Vörösmarty utca 4

Jámborné Justyák Anikó73
21.

97.

Szabó-Bálint Marcián8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

4024 Debrecen Kossuth utca 35.

73
21.

98.

Hardy Géza8
----------
Általános iskola
Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda

1116 Budapest XI. kerület Albertfalva utca 9-13.

Virághalmy Balázsné73
21.

99.

Hegedűs Flóra8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület Tóth Aladár utca 16-20.

Marton Sandor73
21.

100.

Molnár Kristóf8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Rakovszky Andorás73
21.

101.

Bakos Boróka8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Veres Pálné Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Veres Pálné utca 36-38.

Tóthné Szamosi Kinga73
21.

102.

Palatka Emília8
----------
Gimnázium 6 osztályos
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

1053 Budapest V. kerület Papnövelde utca 4-6.

Basa István73
21.

103.

Budai Szilárd8
----------
Általános iskola
Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

5000 Szolnok Széchenyi István körút 10.

Kovácsné Pesti Andrea73
22.

104.

Tamás Anna8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium

3525 Miskolc Kelemen Didák utca 5.

Biró István72
22.

105.

Mondics Máté8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Veresegyházi Katolikus Gimnázium

2112 Veresegyház Fő út 117-125

Kálózi Attila Mihály72
22.

106.

Ősi Márton8
----------
Általános iskola
Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

7800 Siklós Gyűdi út 2.

Nehrné Antal Erika72
22.

107.

Forgó Dorottya8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szent István Gimnázium

1146 Budapest XIV. kerület Ajtósi Dürer sor 15.

Udvardi Edit72
22.

108.

Balasa Tamás8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Kecskeméti Katona József Gimnázium

6000 Kecskemét Dózsa György út 3.

Szalai Péter72
22.

109.

Pauler Szilárd8
----------
Általános iskola
Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda

7633 Pécs Dr. Veress Endre utca 15.

Bojtor Judit72
23.

110.

Horváth Dominik8
----------
Általános iskola
Marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

8700 Marcali Széchenyi utca 60.

Schuller Tibor71
23.

111.

Székely Bulcsú8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kempelen Farkas Gimnázium

1223 Budapest XXII. kerület Közgazdász utca 9-11.

Bakosné Novák Andrea71
23.

112.

Oláh Roland8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium

4220 Hajdúböszörmény Bocskai István tér 12.

Németi Edit Erika71
23.

113.

Keresztes Zsófia8
----------
Általános iskola
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

8500 Pápa Teleki utca 2.

Padosné Korpáczy Andrea71
23.

114.

Molnár Áron8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán71
23.

115.

Szabó Zsófia8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Németh László Gimnázium

1131 Budapest XIII. kerület Nővér utca 15-17.

Sándor Gergely71
23.

116.

Gróf Benedek8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium

6000 Kecskemét Nyíri út 11.

Bakk János71
23.

117.

Farkas Bálint7
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

4025 Debrecen Hatvan utca 44.

Kiszely Ildikó71
23.

118.

Angyal Borbála8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Jedlik Ányos Gimnázium

1212 Budapest XXI. kerület Táncsics Mihály utca 92.

Kékesi Attila71
23.

119.

Pelchoffer Krisztián8
----------
Általános iskola
Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

5000 Szolnok Széchenyi István körút 10.

Kovácsné Pesti Andrea71
23.

120.

Hatos István Márton8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

9025 Győr Péterfy S. utca 2.

Ágoston Tünde71
23.

121.

Kóródi Boróka Lilla8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Takács Zoltán 71
24.

122.

Harangozó Zoltán8
----------
Általános iskola
Jókai Mór Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda

3525 Miskolc Pallós utca 1.

Varsás Csaba70
24.

123.

Nagy Tamina8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola

2040 Budaörs Szabadság út 162.

Süket Erzsébet70
24.

124.

Surányi Anna8
----------
Általános iskola
Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda-Bölcsőde és Sportiskola

1107 Budapest X. kerület Száva utca 1.

Lepenye Mária70
24.

125.

Teleki Horváth Márk8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

6722 Szeged Szentháromság utca 2.

Diczházi Attila70
24.

126.

Ollé Bence8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum

3300 Eger Bartók Béla tér 4.

Misz József70
24.

127.

Hódy Hanna Borbála8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

1114 Budapest XI. kerület Villányi út 27.

Kőszeghyné Keresztes Éva70
24.

128.

Tóth Elek Bendegúz8
----------
Általános iskola
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola

2013 Pomáz Mátyás király utca 2.

Márta Magyarné Braunsteiner70
24.

129.

Kottra Máté8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Juhász Zoltán70
24.

130.

Róka -Madarász Zsuzsanna8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
70
24.

131.

Papp Ádám8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Németh László Gimnázium

1131 Budapest XIII. kerület Nővér utca 15-17.

Farkas Andrea70
24.

132.

Budai János8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium

9024 Győr Pátzay Pál utca 46.

Csilla Vidáné Papp70
24.

133.

Molnár Lili8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Csikós Viktória70
24.

134.

Bognár Dominik Gergő8
----------
Általános iskola
Széchényi Ferenc Általános Iskola

9436 Fertőszéplak Soproni utca 1.

Rozsits-Princzes Anita
Horváth-Doriné Fülöp Éva
70
25.

135.

Szegedi Zoltán8
----------
Általános iskola
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

8500 Pápa Teleki utca 2.

Padosné Korpáczy Andrea69
25.

136.

Fekete Attila8
----------
Általános iskola
Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola

8200 Veszprém Budapest utca 11.

Mészöly János69
25.

137.

Pomozi Gyula Barna8
----------
Általános iskola
Zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

8900 Zalaegerszeg Kosztolányi Dezső utca 17-21.

Fosztó Gabriella69
25.

138.

Barcsa-Szabó Zalán8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

8000 Székesfehérvár Budai út 7.

Petrásné Boda Éva69
25.

139.

Kákonyi Máté Henrik8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Veresegyházi Katolikus Gimnázium

2112 Veresegyház Fő út 117-125

Kálózi Attila Mihály69
25.

140.

Lukács Ákos8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium

3580 Tiszaújváros Munkácsy Mihály út 13.

dr. Fülöpné Gyuricskó Krisztina69
25.

141.

Lengyel Ádám Mihály8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Városmajori Gimnázium

1122 Budapest XII. kerület Városmajor utca 71

Bányai Ádám69
25.

142.

Schaffhauser Martin8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Juhász Zoltán69
25.

143.

Dévényi Dániel Márk8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
69
25.

144.

Leiter Imre8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

4024 Debrecen Kossuth utca 35.

69
25.

145.

Homolya Gergely8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium

2400 Dunaújváros Dózsa György út 15/A

Müllerné Ódor Marianna69
25.

146.

Éberlein Mihály8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Jedlik Ányos Gimnázium

1212 Budapest XXI. kerület Táncsics Mihály utca 92.

Kékesi Attila69
25.

147.

Kovács-Szabó Patrik8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Jedlik Ányos Gimnázium

1212 Budapest XXI. kerület Táncsics Mihály utca 92.

Kékesi Attila69
25.

148.

Bacsa Gábor8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület Tóth Aladár utca 16-20.

Marton Sandor69
25.

149.

Szűrös Kamilla8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Kecskeméti Katona József Gimnázium

6000 Kecskemét Dózsa György út 3.

Szalai Péter69
25.

150.

Spirkó Levente8
----------
Általános iskola
Kelenvölgyi Általános Iskola

1116 Budapest XI. kerület Kecskeméti József utca 14.

Deliné Batta Emese69
25.

151.

Rónaföldi Artúr Zétény8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Takács Zoltán 69
25.

152.

Berki Balázs8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán69
26.

153.

Hekkel Zoltán8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium

6640 Csongrád Kossuth tér 1.

Szabó László Attila68
26.

154.

Tóthi Mátyás8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Keszthelyi Vajda János Gimnázium

8360 Keszthely Fő tér 9.

Farkas László68
26.

155.

Keresztényi János8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán68
26.

156.

Kardos András7
----------
Általános iskola
Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola

2092 Budakeszi Árpád Fejedelem tér 1.

Molnar Aniko68
26.

157.

Szilágyi Marcell8
----------
Gimnázium 6 osztályos
NKE Óbudai Árpád Gimnázium

1034 Budapest III. kerület Nagyszombat utca 19.

Szabó Ágnes68
26.

158.

Szilágyi Dóra8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Lehel Vezér Gimnázium

5100 Jászberény Szentháromság tér 1.

Tábi Gizella68
26.

159.

Túry Kristóf8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Berzsenyi Dániel Gimnázium

1133 Budapest XIII. kerület Kárpát utca 49-53.

DR HONYEK GYULA ISTVÁN68
26.

160.

Sanchez- Canto Laura8
----------
Általános iskola
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola

2013 Pomáz Mátyás király utca 2.

Márta Magyarné Braunsteiner68
26.

161.

Bognár Tamás8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Némethné Tudja Éva Ilona68
26.

162.

Ihász László8
----------
Általános iskola
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

9025 Győr Péterfy S. utca 2.

Ágoston Tünde68
27.

163.

Mayer Bence8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium

2030 Érd Széchenyi tér 1.

Csatlós Mária67
27.

164.

Farkas Anna Róza8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum

3300 Eger Bartók Béla tér 4.

Misz József67
27.

165.

Szafkó Réka8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Egri Dobó István Gimnázium

3300 Eger Széchenyi István utca 19.

Berkes-Sinka Márta67
27.

166.

Pálffy Miklós8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán67
27.

167.

Német Máté8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium

6000 Kecskemét Nyíri út 11.

Bakk János67
27.

168.

Csikós Veronika8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Városmajori Gimnázium

1122 Budapest XII. kerület Városmajor utca 71

Bányai Ádám67
27.

169.

Hammer Mihály8
----------
Általános iskola
Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola

3060 Pásztó Deák Ferenc utca 17

Várkonyi Bernadett 67
27.

170.

Halász Ábel8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Juhász Zoltán67
27.

171.

Hugyecz Ádám8
----------
Általános iskola
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda

6237 Kecel Szabadság tér 17

Tusori Tibor67
27.

172.

Korda-Rutich Bence8
----------
Általános iskola
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda

6237 Kecel Szabadság tér 17

Tusori Tibor67
27.

173.

Székely-Kovács Regina8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület Tóth Aladár utca 16-20.

Marton Sandor67
27.

174.

Ihárosi Péter Csanád8
----------
Általános iskola
Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

8840 Csurgó Széchenyi tér 9.

KAZINCZY ENIKŐ67
28.

175.

Vas Akhilles Ádám8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc66
28.

176.

Patai Péter8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Egri Dobó István Gimnázium

3300 Eger Széchenyi István utca 19.

Berkes-Sinka Márta66
28.

177.

Weimann Péter8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
66
28.

178.

Busa Attika Vera8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Juhász Zoltán66
28.

179.

Jun Ian8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
66
28.

180.

Tatár Kristóf8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
66
28.

181.

Galavics Dániel8
----------
Általános iskola
Sopronhorpácsi Általános Iskola

9463 Sopronhorpács Fő utca 62.

Horváth István66
29.

182.

Bánhelyi Barnabás8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

6722 Szeged Szentháromság utca 2.

Diczházi Attila65
29.

183.

Hanuszka Zente8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium

2030 Érd Széchenyi tér 1.

Csatlós Mária65
29.

184.

Abrudán Péter Hunor8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum

3300 Eger Bartók Béla tér 4.

Misz József65
29.

185.

Scherer Lujza8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

8000 Székesfehérvár Budai út 7.

Petrásné Boda Éva65
29.

186.

Ebaugh Ádám Brent8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium

3525 Miskolc Kelemen Didák utca 5.

Biró István65
29.

187.

Veress Réka8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium

6000 Kecskemét Nyíri út 11.

Bakk János65
29.

188.

Heizer Csaba8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium

6000 Kecskemét Nyíri út 11.

Bakk János65
29.

189.

Horváth Botond8
----------
Általános iskola
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

6722 Szeged Szentháromság utca 2.

Kormányosné Horváth Ivett65
29.

190.

Hoffmann Alda8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Székely Péter 65
29.

191.

Zahorecz Zalán8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület Tóth Aladár utca 16-20.

Ajtonyné Firtos Erzsévbet
Kovács Zoltán
65
29.

192.

Rechtorisz Mátyás8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium

1015 Budapest I. kerület Toldy Ferenc utca 9.

Reichardt András65
29.

193.

Kucsa Klára8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

2100 Gödöllő Takács Menyhért út 2.

Veibel Erika Judit65
29.

194.

Farkas Mirella8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

1174 Budapest XVII. kerület Széchenyi utca 1-7.

Jakab Hilda65
29.

195.

Szijártó Lóránt8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Csikós Viktória65
29.

196.

Barta Lilla8
----------
Általános iskola
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

4600 Kisvárda Flórián tér 5.

Szabó István
Szabó István
65
29.

197.

Pál Olivér8
----------
Általános iskola
Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

8840 Csurgó Széchenyi tér 9.

KAZINCZY ENIKŐ65
29.

198.

Bernhardt Zoé8
----------
Általános iskola
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület Nyár utca 4.

Koltai Géza65
30.

199.

Detrich Viktor8
----------
Általános iskola
Marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

8700 Marcali Széchenyi utca 60.

Schuller Tibor64
30.

200.

Vadadi Márton8
----------
Általános iskola
Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola

2510 Dorog Bécsi út 49.

Nagy István János64
30.

201.

Koroknai Axel Péter8
----------
Gimnázium 8 osztályos
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

9700 Szombathely Bolyai János utca 11.

Ladányi Veronika64
30.

202.

Pappin Clement7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

1114 Budapest XI. kerület Villányi út 27.

Csizy Judit64
30.

203.

Bötykös László8
----------
Általános iskola
Kántor Mihály Általános Iskola

3973 Cigánd Iskola utca 8.

Punyiné Kandrács Erzsébet64
30.

204.

Fejes Dániel8
----------
Általános iskola
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

5900 Orosháza Vörösmarty utca 4

Jámborné Justyák Anikó64
30.

205.

Majzik Alex8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium

6800 Hódmezővásárhely Szőnyi utca 2.

Kovács Eszter64
30.

206.

Halupka Bence8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Jedlik Ányos Gimnázium

1212 Budapest XXI. kerület Táncsics Mihály utca 92.

Kékesi Attila64
30.

207.

Fogarasi Máté8
----------
Általános iskola
Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola

1116 Budapest XI. kerület Kiskőrös utca 1.

Sári Györgyi64
30.

208.

Csibra Laura8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Lehel Vezér Gimnázium

5100 Jászberény Szentháromság tér 1.

Tábi Gizella64
30.

209.

Darázs Emma8
----------
Általános iskola
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája

6725 Szeged Boldogasszony sugárút 8.

Horváthné Fazekas Erika64
30.

210.

Gaál Helga8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület Tóth Aladár utca 16-20.

Ajtonyné Firtos Erzsévbet
Kovács Zoltán
64
30.

211.

Csonka Nimród8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium

1015 Budapest I. kerület Toldy Ferenc utca 9.

Reichardt András64
30.

212.

Chikán Viola8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Berzsenyi Dániel Gimnázium

1133 Budapest XIII. kerület Kárpát utca 49-53.

DR HONYEK GYULA ISTVÁN64
30.

213.

Jónás-Mravik András8
----------
Általános iskola
Újbudai Bocskai István Általános Iskola

1113 Budapest XI. kerület Bocskai út 47-49.

Merkelné Kompanik Krisztina64
30.

214.

Vajna Ishan8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Gödöllői Török Ignác Gimnázium

2100 Gödöllő Petőfi Sándor utca 12-14.

Virágh Anita64
30.

215.

Panyik Máté8
----------
Általános iskola
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola

2013 Pomáz Mátyás király utca 2.

Márta Magyarné Braunsteiner64
30.

216.

Kurucz Áron7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Demeter Boglárka 64
31.

217.

Ferenczi András Pál8
----------
Általános iskola
Veszprémi Rózsa Úti Általános Iskola

8200 Veszprém Rózsa utca 43/2.

Mészöly János63
31.

218.

Kristofori Lili Leila8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum

3300 Eger Bartók Béla tér 4.

Misz József63
31.

219.

Hájas Máté8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium

9024 Győr Pátzay Pál utca 46.

Csilla Vidáné Papp63
31.

220.

Herpai Botond8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

1174 Budapest XVII. kerület Széchenyi utca 1-7.

Komáromi Annamária63
31.

221.

Zsámár Kata8
----------
Általános iskola
Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános Iskola

8800 Nagykanizsa Csokonai utca 1.

Sárdi Zoltán63
31.

222.

Serfőző Dóra8
----------
Általános iskola
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola

5700 Gyula Szent István utca 29

Dr Tihanyiné Széles Ágnes63
31.

223.

Vámossy-Turi Kamilla8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Juhász Zoltán63
31.

224.

Czirkusz András8
----------
Gimnázium 6 osztályos
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

1053 Budapest V. kerület Papnövelde utca 4-6.

Szentivánszki Soma63
31.

225.

Mészáros Vilmos Bertalan8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Székely Péter 63
31.

226.

Varga Huba8
----------
Általános iskola
Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület Tanoda tér 1.

Huk Rita63
31.

227.

Nős Dávid8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Paksi Vak Bottyán Gimnázium

7030 Paks Dózsa György út 103.

Richter Gabriella63
32.

228.

Horváth Simon8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium

2030 Érd Széchenyi tér 1.

Csatlós Mária62
32.

229.

Török Áron Levente8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Egri Dobó István Gimnázium

3300 Eger Széchenyi István utca 19.

Berkes-Sinka Márta62
32.

230.

Stelcz Gyula András8
----------
Általános iskola
Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium

1181 Budapest XVIII. kerület Vörösmarty Mihály utca 64.

Gyöngyösi István62
32.

231.

Mudruczó Ákos6
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

1024 Budapest II. kerület Keleti Károly utca 37.

Gönczöl Zoltán62
32.

232.

Furtado-Tihor Lara Lilien8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium

3525 Miskolc Kelemen Didák utca 5.

Biró István62
32.

233.

Kun Benedek 8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium

3525 Miskolc Kelemen Didák utca 5.

Biró István62
32.

234.

Dudás Dénes8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Sylvester János Református Gimnázium és Technikum

1149 Budapest XIV. kerület Pillangó park 3-5.

Agócs Ágnes62
32.

235.

Kosztolányi Vilmos8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
62
32.

236.

Remete Borbála8
----------
Gimnázium 6 osztályos
NKE Óbudai Árpád Gimnázium

1034 Budapest III. kerület Nagyszombat utca 19.

Pilissyné Gál Eszter62
32.

237.

Borbás Hanna8
----------
Általános iskola
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája

6725 Szeged Boldogasszony sugárút 8.

Horváthné Fazekas Erika62
32.

238.

Péter Anna8

239.

Laczai Levente 8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Rakovszky Andorás62
32.

240.

Molnár Kristóf8
----------
Általános iskola
Monorierdei Fekete István Általános Iskola

2213 Monorierdő Szabadság utca 43.

Adorján András62
32.

241.

Késmárky Flóra Kitti8
----------
Általános iskola
Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda

7633 Pécs Dr. Veress Endre utca 15.

Bojtor Judit62
33.

242.

Szvetenay Miklós8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Ajkai Bródy Imre Gimnázium

8400 Ajka Bródy Imre utca 4.

Friedrich Rezső61
33.

243.

Gráf Blanka8
----------
Általános iskola
Városmajori Kós Károly Általános Iskola

1122 Budapest XII. kerület Városmajor utca 59.

Kovács Erzsébet61
33.

244.

Szépe Máté8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium

2030 Érd Széchenyi tér 1.

Csatlós Mária61
33.

245.

Stiftinger Milán8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Veresegyházi Katolikus Gimnázium

2112 Veresegyház Fő út 117-125

Kálózi Attila Mihály61
33.

246.

Csontos Lilla8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium

3525 Miskolc Kelemen Didák utca 5.

Biró István61
33.

247.

Nagy Levente Gergely8
----------
Általános iskola
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
61
33.

248.

Bérczes Attila7
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

4025 Debrecen Hatvan utca 44.

Kiszely Ildikó61
33.

249.

Kópházi Kende János8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
61
33.

250.

Marczis Barbara8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Jedlik Ányos Gimnázium

1212 Budapest XXI. kerület Táncsics Mihály utca 92.

Kékesi Attila61
33.

251.

Drobcsák Dóra8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Jedlik Ányos Gimnázium

1212 Budapest XXI. kerület Táncsics Mihály utca 92.

Kékesi Attila61
33.

252.

Kovács Gergő8
----------
Általános iskola
Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

7800 Siklós Gyűdi út 2.

Nehrné Antal Erika61
33.

253.

Csáki Gergő 8
----------
Általános iskola
Sashalmi Tanoda Általános Iskola

1163 Budapest XVI. kerület Metró utca 3-7.

Hasznosi Tamásné61
33.

254.

Kovács Ábel Erik8
----------
Általános iskola
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája

6725 Szeged Boldogasszony sugárút 8.

Lakatos Ferenc
Horváthné Fazekas Erika
61
33.

255.

Vajda József László8
----------
Általános iskola
Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda

7633 Pécs Dr. Veress Endre utca 15.

Bojtor Judit61
34.

256.

Csepregi László József8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium

6640 Csongrád Kossuth tér 1.

Szabó László Attila60
34.

257.

Sziládi-Losteiner Ádám8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium

2030 Érd Széchenyi tér 1.

Csatlós Mária60
34.

258.

Vlasits Benedek7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

1114 Budapest XI. kerület Villányi út 27.

Csizy Judit60
34.

259.

Schweibert Luca Klára8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium

6000 Kecskemét Nyíri út 11.

Bakk János60
34.

260.

Jurácsik Vencel7
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

4025 Debrecen Hatvan utca 44.

Kiszely Ildikó60
34.

261.

Bérczes Ádám8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

4025 Debrecen Hatvan utca 44.

Siteriné Nagy Judit60
34.

262.

Buzás Anikó7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Jedlik Ányos Gimnázium

1212 Budapest XXI. kerület Táncsics Mihály utca 92.

Cynolter Ágnes60
34.

263.

Dajkó Vilmos Pál8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Pécsi Janus Pannonius Gimnázium

7621 Pécs Mária utca 2-4.

Dr. Tibainé Tompos Vanda60
34.

264.

Horváth Henriett8
----------
Általános iskola
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola

2013 Pomáz Mátyás király utca 2.

Márta Magyarné Braunsteiner60
34.

265.

Gaál Gergely Töhötöm8
----------
Gimnázium 6 osztályos
NKE Óbudai Árpád Gimnázium

1034 Budapest III. kerület Nagyszombat utca 19.

Szabó Ágnes60
34.

266.

Besenyei Dominik8
----------
Általános iskola
Sashalmi Tanoda Általános Iskola

1163 Budapest XVI. kerület Metró utca 3-7.

Hasznosi Tamásné60
34.

267.

Bársony Bence8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Kecskeméti Katona József Gimnázium

6000 Kecskemét Dózsa György út 3.

Matócsiné Csabai Krisztina60
34.

268.

Ambrus Hunor8
----------
Általános iskola
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája

6725 Szeged Boldogasszony sugárút 8.

Horváthné Fazekas Erika60
34.

269.

Nagy Kamilla8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Csikós Viktória60
34.

270.

Berkes Zoltán8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Csikós Viktória60
34.

271.

Nemoda Gordon8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

9025 Győr Péterfy S. utca 2.

Ágoston Tünde60
35.

272.

Rick András Tamás8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium

2030 Érd Széchenyi tér 1.

Csatlós Mária59
35.

273.

András Regő8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

1174 Budapest XVII. kerület Széchenyi utca 1-7.

Komáromi Annamária
Erdélyiné Bérczi Enikő
59
35.

274.

Ács András8
----------
Általános iskola
Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium

1181 Budapest XVIII. kerület Vörösmarty Mihály utca 64.

Gyöngyösi István59
35.

275.

Schillinger Balázs8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

2100 Gödöllő Takács Menyhért út 2.

Pál Zsófia59
35.

276.

Simon Lilien8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán59
35.

277.

Rutai Gergely8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Városmajori Gimnázium

1122 Budapest XII. kerület Városmajor utca 71

Bányai Ádám59
35.

278.

Albert Zalán8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
59
35.

279.

Laczi Milán8
----------
Általános iskola
Oladi Általános Iskola

9700 Szombathely Simon István utca 2-6.

Nemes Emilné59
35.

280.

Rossz Iringó8
----------
Általános iskola
Vaszary János Általános Iskola

2890 Tata Országgyűlés tér 4.

Kiss-Jábor Antónia Véda59
35.

281.

Rác Virág8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület Tóth Aladár utca 16-20.

Ajtonyné Firtos Erzsévbet
Kovács Zoltán
59
35.

282.

Freisinger Flóra8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Berzsenyi Dániel Gimnázium

1133 Budapest XIII. kerület Kárpát utca 49-53.

DR HONYEK GYULA ISTVÁN59
35.

283.

Hudák Zsuzsanna8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Kecskeméti Katona József Gimnázium

6000 Kecskemét Dózsa György út 3.

Szalai Péter59
35.

284.

Valdinger Ádám8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona

8500 Pápa Március 15. tér 9.

Mészáros Péter59
35.

285.

Sütő Márk8
----------
Általános iskola
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület Nyár utca 4.

Koltai Géza59
36.

286.

Szabó Károly Zsolt8
----------
Általános iskola
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

8500 Pápa Teleki utca 2.

Padosné Korpáczy Andrea58
36.

287.

Wolf Dávid8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Bajai III. Béla Gimnázium

6500 Baja Szent Imre tér 5.

Tóth Tamás58
36.

288.

Ungváry Botond Márk8
----------
Általános iskola
Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola

8200 Veszprém Budapest utca 11.

Mészöly János58
36.

289.

Révész Márk8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Veresegyházi Katolikus Gimnázium

2112 Veresegyház Fő út 117-125

Kálózi Attila Mihály58
36.

290.

Marton Borbála8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Veresegyházi Katolikus Gimnázium

2112 Veresegyház Fő út 117-125

Kálózi Attila Mihály58
36.

291.

Kozma Bendegúz8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Sylvester János Református Gimnázium és Technikum

1149 Budapest XIV. kerület Pillangó park 3-5.

Agócs Ágnes58
36.

292.

Vandulek Barnabás8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Sylvester János Református Gimnázium és Technikum

1149 Budapest XIV. kerület Pillangó park 3-5.

Agócs Ágnes58
36.

293.

M.Pintér Teo8
----------
Általános iskola
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
58
36.

294.

Tarjányi Vera7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Jedlik Ányos Gimnázium

1212 Budapest XXI. kerület Táncsics Mihály utca 92.

Cynolter Ágnes58
36.

295.

Medvegy Mátyás8
----------
Gimnázium 6 osztályos
NKE Óbudai Árpád Gimnázium

1034 Budapest III. kerület Nagyszombat utca 19.

Szabó Ágnes58
36.

296.

Benedek Máté8
----------
Általános iskola
Sashalmi Tanoda Általános Iskola

1163 Budapest XVI. kerület Metró utca 3-7.

Hasznosi Tamásné58
36.

297.

Grósz Csenge8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Lehel Vezér Gimnázium

5100 Jászberény Szentháromság tér 1.

Tábi Gizella58
36.

298.

Simon László8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szent István Gimnázium

1146 Budapest XIV. kerület Ajtósi Dürer sor 15.

Udvardi Edit58
36.

299.

Hronszky Áron Bálint8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Rakovszky Andorás58
36.

300.

Dávid Noémi8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Berzsenyi Dániel Gimnázium

1133 Budapest XIII. kerület Kárpát utca 49-53.

DR HONYEK GYULA ISTVÁN58
36.

301.

Sipos Máté8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium és Kollégium

9200 Mosonmagyaróvár Gorkij utca 1.

Bekőné Wekszli Mária58
36.

302.

Farkas Mátyás8
----------
Általános iskola
Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola

6060 Tiszakécske Erkel fasor utca 10.

Cseh Attiláné58
36.

303.

Sándor Mátyás8
----------
Általános iskola
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület Nyár utca 4.

Koltai Géza58
37.

304.

Farkas Barnabás László8
----------
Általános iskola
Marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

8700 Marcali Széchenyi utca 60.

Schuller Tibor57
37.

305.

Lucskai Noémi8
----------
Általános iskola
Ináncsi Arany János Általános Iskola

3851 Ináncs Rákóczi út 10.

Gaálné Piskóti Erika57
37.

306.

Kobza Szilárd8
----------
Általános iskola
Ináncsi Arany János Általános Iskola

3851 Ináncs Rákóczi út 10.

Gaálné Piskóti Erika57
37.

307.

Kovács Julianna8
----------
Általános iskola
Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium

3100 Salgótarján József Attila út 2.

Darvas József57
37.

308.

Mészáros Dóra8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

6722 Szeged Szentháromság utca 2.

Diczházi Attila57
37.

309.

Debre Panna8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Veresegyházi Katolikus Gimnázium

2112 Veresegyház Fő út 117-125

Kálózi Attila Mihály57
37.

310.

Bauer Soma8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium

2120 Dunakeszi Bazsanth Vince utca 10.

Unyi Tamás57
37.

311.

Ocsovai Zsombor Levente8
----------
Általános iskola
Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

3170 Szécsény Magyar utca 13-15.

Ráczné Rankasz Zsuzsanna57
37.

312.

Széplaki Áron8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium

3580 Tiszaújváros Munkácsy Mihály út 13.

dr. Fülöpné Gyuricskó Krisztina57
37.

313.

Benkő Ábel8
----------
Általános iskola
Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola

3060 Pásztó Deák Ferenc utca 17

Várkonyi Bernadett 57
37.

314.

Dálnoki Júlia8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Németh László Gimnázium

1131 Budapest XIII. kerület Nővér utca 15-17.

Sándor Gergely57
37.

315.

Nagy Nóra8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Németh László Gimnázium, Általános Iskola

6800 Hódmezővásárhely Németh László utca 16.

Békefi Ibolya57
37.

316.

Berecz Emese Tünde8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium

6800 Hódmezővásárhely Szőnyi utca 2.

Kovács Eszter57
37.

317.

Partizer Márk8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium

2400 Dunaújváros Dózsa György út 15/A

Müllerné Ódor Marianna57
37.

318.

Simon Rudolf Gergely8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Székely Péter 57
37.

319.

Paulovics Alex8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület Tóth Aladár utca 16-20.

Marton Sandor57
37.

320.

Borka Zétény Csaba8
----------
Általános iskola
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája

6725 Szeged Boldogasszony sugárút 8.

Lakatos Ferenc
Horváthné Fazekas Erika
57
37.

321.

Várhegyi Blanka8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Berzsenyi Dániel Gimnázium

1133 Budapest XIII. kerület Kárpát utca 49-53.

DR HONYEK GYULA ISTVÁN57
37.

322.

Gilicza Anna Emma8
----------
Általános iskola
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

4600 Kisvárda Flórián tér 5.

Szabó István
Szabó István
57
38.

323.

Károlyi Ármin7
----------
Általános iskola
Kecskeméti Református Általános Iskola

6000 Kecskemét Szabadság tér 7.

Gyömbér Csaba56
38.

324.

Horváth-Cziczka Ákos8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kempelen Farkas Gimnázium

1223 Budapest XXII. kerület Közgazdász utca 9-11.

Dezamicsné Babich Gertrud56
38.

325.

Nyíri Szonja Panni8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kempelen Farkas Gimnázium

1223 Budapest XXII. kerület Közgazdász utca 9-11.

Dezamicsné Babich Gertrud
Bakosné Novák Andrea
56
38.

326.

Varga Ádám8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kempelen Farkas Gimnázium

1223 Budapest XXII. kerület Közgazdász utca 9-11.

Dezamicsné Babich Gertrud56
38.

327.

Simon Kolos 8
----------
Általános iskola
Balatonszabadi Kincskereső Általános Iskola

8651 Balatonszabadi Vak Bottyán utca 96.

Kovácsné Nemes Beatrix56
38.

328.

Lukács Máté8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kempelen Farkas Gimnázium

1223 Budapest XXII. kerület Közgazdász utca 9-11.

Dezamicsné Babich Gertrud56
38.

329.

Illyés Hanna8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola

6090 Kunszentmiklós Kálvin tér 17.

Kiss Attiláné56
38.

330.

Aszalai Ádám8
----------
Általános iskola
Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola

6600 Szentes Deák Ferenc utca 53-55.

Révész Gabriella56
38.

331.

Jinuo Zhu8
----------
Általános iskola
Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

1085 Budapest VIII. kerület Somogyi Béla utca 9-15.

Veres Gyuláné56
38.

332.

Nagy-Ipsich Olivér6
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

1024 Budapest II. kerület Keleti Károly utca 37.

Gönczöl Zoltán56
38.

333.

Jerkovics Nimród8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

7150 Bonyhád Kossuth Lajos utca 4.

Wiandt Péter56
38.

334.

Bauer Márton8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Sylvester János Református Gimnázium és Technikum

1149 Budapest XIV. kerület Pillangó park 3-5.

Agócs Ágnes56
38.

335.

Lujber Barbara Léda8
----------
Általános iskola
Pécsi Belvárosi Általános Iskola

7621 Pécs Megye utca 15.

Tóth Brian56
38.

336.

Li Tanran8
----------
Gimnázium 6 osztályos
NKE Óbudai Árpád Gimnázium

1034 Budapest III. kerület Nagyszombat utca 19.

Szabó Ágnes56
38.

337.

Kulics Marcell 8
----------
Általános iskola
Sashalmi Tanoda Általános Iskola

1163 Budapest XVI. kerület Metró utca 3-7.

Hasznosi Tamásné56
38.

338.

Lázár Janka8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Székely Péter 56
38.

339.

Horn Barnabás8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület Tóth Aladár utca 16-20.

Ajtonyné Firtos Erzsévbet
Kovács Zoltán
56
38.

340.

Lantos Dominik8
----------
Általános iskola
Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola

7100 Szekszárd Szent-Györgyi Albert utca 6.

Fehérné Lemler Éva56
38.

341.

Sági Vince8
----------
Általános iskola
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

1222 Budapest XXII. kerület Árpád utca 2.

Nagyné Monoki Margit56
38.

342.

Karnitscher Tamara8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium

1015 Budapest I. kerület Toldy Ferenc utca 9.

Reichardt András56
39.

343.

Jángli Ádám8
----------
Általános iskola
Marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

8700 Marcali Széchenyi utca 60.

Schuller Tibor55
39.

344.

Geiger Tamás8
----------
Általános iskola
Kőbányai Keresztury Dezső Általános Iskola

1106 Budapest X. kerület Keresztúri út 7-9.

Pap Erika55
39.

345.

Peszeki Bálint8
----------
Általános iskola
Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

5008 Szolnok Simon Ferenc út 47.

Benca Ernő55
39.

346.

Szép Boldizsár8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

1174 Budapest XVII. kerület Széchenyi utca 1-7.

Komáromi Annamária55
39.

347.

Helfferich Milán6
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

1024 Budapest II. kerület Keleti Károly utca 37.

Gönczöl Zoltán55
39.

348.

Ilyés Barnabás8
----------
Általános iskola
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola

1181 Budapest XVIII. kerület Darus utca 3.

Gyöngyösi István55
39.

349.

Cserháti Emese Dorottya8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Veresegyházi Katolikus Gimnázium

2112 Veresegyház Fő út 117-125

Kálózi Attila Mihály55
39.

350.

Papp-Bartók Júlia8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Veresegyházi Katolikus Gimnázium

2112 Veresegyház Fő út 117-125

Kálózi Attila Mihály55
39.

351.

Juhász Zsófia8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium

2120 Dunakeszi Bazsanth Vince utca 10.

Unyi Tamás55
39.

352.

Rédei Viola8
----------
Általános iskola
Rókusi Általános Iskola

6724 Szeged Kossuth Lajos sugárút 37.

Kovács Katalin Judit55
39.

353.

Knizner Áron8
----------
Általános iskola
Rátkai Német Nemzetiségi Általános Iskola

3908 Rátka Iskola tér 2.

Szemán Gábor55
39.

354.

Antal Zsófia8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Juhász Zoltán55
39.

355.

Machon Keve8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
55
39.

356.

Czár Dániel8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium

2400 Dunaújváros Dózsa György út 15/A

Müllerné Ódor Marianna55
39.

357.

Szabó Zoltán8
----------
Általános iskola
Kondorosi Petőfi István Általános Iskola és Kollégium

5553 Kondoros Iskola utca 2/6.

Barna Róbert55
39.

358.

Belkovics Berton8
----------
Általános iskola
Sashalmi Tanoda Általános Iskola

1163 Budapest XVI. kerület Metró utca 3-7.

Hasznosi Tamásné55
39.

359.

Vincze-Kiss Dorka8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Veres Pálné Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Veres Pálné utca 36-38.

Tóthné Szamosi Kinga55
39.

360.

Gazdig Cseperke Réka8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

9025 Győr Péterfy S. utca 2.

Ágoston Tünde55
40.

361.

Ludvig Amira8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc54
40.

362.

Tébi Amarilla8
----------
Általános iskola
Zsadányi Református Általános Iskola

5537 Zsadány Béke utca 108-114

Nagy Sándor54
40.

363.

Czene Gergely8
----------
Általános iskola
Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium

3100 Salgótarján József Attila út 2.

Darvas József54
40.

364.

Kóczián János Máté8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

5130 Jászapáti Vasút út 2.

Enikő Szabóné Nagy54
40.

365.

Kerekes Csilla Emília8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

6722 Szeged Szentháromság utca 2.

Diczházi Attila54
40.

366.

Hadar Ákos 8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda

9330 Kapuvár Fő tér 27.

Schiffer Gyula54
40.

367.

Balló Koppány8
----------
Általános iskola
Zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

8900 Zalaegerszeg Kosztolányi Dezső utca 17-21.

Fosztó Gabriella54
40.

368.

Földváry Eszter6
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

1024 Budapest II. kerület Keleti Károly utca 37.

Gönczöl Zoltán54
40.

369.

Tátrai Janka6
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

1024 Budapest II. kerület Keleti Károly utca 37.

Gönczöl Zoltán54
40.

370.

Papp Dea7
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

4025 Debrecen Hatvan utca 44.

Kiszely Ildikó54
40.

371.

Kiss Botond Maté8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
54
40.

372.

Földvári Leila8
----------
Általános iskola
Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda

1116 Budapest XI. kerület Albertfalva utca 9-13.

Virághalmy Balázsné54
40.

373.

Kun Merse8
----------
Általános iskola
Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda

1116 Budapest XI. kerület Albertfalva utca 9-13.

Virághalmy Balázsné54
40.

374.

Radeczki Vince Gergő8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium

2400 Dunaújváros Dózsa György út 15/A

Müllerné Ódor Marianna54
40.

375.

Shen Yiyun8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Berzsenyi Dániel Gimnázium

1133 Budapest XIII. kerület Kárpát utca 49-53.

DR HONYEK GYULA ISTVÁN54
40.

376.

Valentin Gergely8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Berzsenyi Dániel Gimnázium

1133 Budapest XIII. kerület Kárpát utca 49-53.

DR HONYEK GYULA ISTVÁN54
40.

377.

Stéger Georgina8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Ciszterci Szent István Gimnázium

8000 Székesfehérvár Jókai utca 20.

Moharos Sándor54
40.

378.

Kaboldy Áron8
----------
Gimnázium 6 osztályos
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

1053 Budapest V. kerület Papnövelde utca 4-6.

Szentivánszki Soma54
40.

379.

Szesztai Blanka8
----------
Általános iskola
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

4600 Kisvárda Flórián tér 5.

Szabó István
Szabó István
54
NEM JUTOTTAK TOVÁBB
41.

380.

Gosztonyi-Vánkus Emma8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc53
41.

381.

Galyas Sándor8
----------
Általános iskola
Ináncsi Arany János Általános Iskola

3851 Ináncs Rákóczi út 10.

Gaálné Piskóti Erika53
41.

382.

Szabó Bálint8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium

4220 Hajdúböszörmény Bocskai István tér 12.

Németi Edit Erika53
41.

383.

Bácsi Dóra8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium

4220 Hajdúböszörmény Bocskai István tér 12.

Németi Edit Erika53
41.

384.

Hajnal Áron 8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda

9330 Kapuvár Fő tér 27.

Schiffer Gyula53
41.

385.

Csizmadia Péter8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda

9330 Kapuvár Fő tér 27.

Schiffer Gyula53
41.

386.

Varga Fanni8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium

3525 Miskolc Kelemen Didák utca 5.

Biró István53
41.

387.

Szabó József Tamás8
----------
Általános iskola
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
53
41.

388.

Nagy Dávid Gyula7
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

4025 Debrecen Hatvan utca 44.

Kiszely Ildikó53
41.

389.

Balázs Bence Pétert8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

4024 Debrecen Kossuth utca 35.

53
41.

390.

Molmár Dávid8
----------
Általános iskola
Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános Iskola

8800 Nagykanizsa Csokonai utca 1.

Koószné Hajdú Klára53
41.

391.

Szabó Bálint8
----------
Általános iskola
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

1222 Budapest XXII. kerület Árpád utca 2.

Nagyné Monoki Margit53
41.

392.

Visegrádi Balázs Kornél8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Székely Péter 53
41.

393.

Uzoni Patrik Barnabás8
----------
Általános iskola
Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda-Bölcsőde és Sportiskola

1107 Budapest X. kerület Száva utca 1.

Szocsák Ildikó53
41.

394.

Fitos Bendegúz8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium

8900 Zalaegerszeg Rákóczi utca 30.

Tulok Renáta53
41.

395.

Bálint Csanád8
----------
Általános iskola
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája

6725 Szeged Boldogasszony sugárút 8.

Lakatos Ferenc
Horváthné Fazekas Erika
53
41.

396.

Varga Teodor8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium

9090 Pannonhalma Várkerület 1.

Ernyey Dániel
Koczka Dávid
53
41.

397.

Pernesz Bence8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület Tóth Aladár utca 16-20.

Marton Sandor53
41.

398.

Tálos Attila Levente8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Rakovszky Andorás53
41.

399.

Korompay Bálint8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Csikós Viktória53
42.

400.

Komjáti Léna8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc52
42.

401.

Simon Ágoston8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kempelen Farkas Gimnázium

1223 Budapest XXII. kerület Közgazdász utca 9-11.

Dezamicsné Babich Gertrud52
42.

402.

Markovics Elizabet Anna8
----------
Általános iskola
Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola

8200 Veszprém Budapest utca 11.

Mészöly János52
42.

403.

Bódis Bianka8
----------
Általános iskola
Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

9400 Sopron Halász utca 25.

Zalaváry Miklósné52
42.

404.

Gunderlach Virág8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Bodó Genovéva52
42.

405.

Fórizs Bálint8
----------
Általános iskola
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

3780 Edelény Borsodi út 36/b

Takács Károly52
42.

406.

Bertalan Keve8
----------
Általános iskola
Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

7624 Pécs Tiborc utca 28/1.

Szabóné dr. Várnai Ágnes52
42.

407.

Vén Marcell8
----------
Általános iskola
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda

6237 Kecel Szabadság tér 17

Tusori Tibor52
42.

408.

Zubonyai Titusz8
----------
Általános iskola
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola

1145 Budapest XIV. kerület Erzsébet királyné útja 35-37.

Künsztler Etelka52
42.

409.

Jároli Olivér József8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Rakovszky Andorás52
42.

410.

Resze Gergő8
----------
Általános iskola
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület Nyár utca 4.

Koltai Géza52
43.

411.

Hajdu Milán Ádám8
----------
Általános iskola
Mezőhegyesi József Attila Általános Iskola és Kollégium

5820 Mezőhegyes Béke park 1.

Kovács Andrea51
43.

412.

Lengyel Dóra8
----------
Általános iskola
Ináncsi Arany János Általános Iskola

3851 Ináncs Rákóczi út 10.

Gaálné Piskóti Erika51
43.

413.

Bujdosó Gábor8
----------
Általános iskola
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

3950 Sárospatak Petőfi Sándor út 1.

Leitnerné Csete Andrea51
43.

414.

Solymári Domonkos László8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Ócsai Bolyai János Gimnázium

2364 Ócsa Falu Tamás utca 35.

Balla Zsuzsanna51
43.

415.

Nagy Botond8
----------
Általános iskola
Budapesti Zsidó Hitközség Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola

1145 Budapest XIV. kerület Laky Adolf utca 38-40.

Mór-Baranyainé Kalmár Judit51
43.

416.

Ferencz Nóra Anna8
----------
Általános iskola
Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános Iskola

8800 Nagykanizsa Csokonai utca 1.

Sárdi Zoltán51
43.

417.

Gál Bíborka8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium

3580 Tiszaújváros Munkácsy Mihály út 13.

dr. Fülöpné Gyuricskó Krisztina51
43.

418.

Augusz Péter8
----------
Általános iskola
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

6722 Szeged Szentháromság utca 2.

Kormányosné Horváth Ivett51
43.

419.

Bíró Benedek7
----------
Általános iskola
Endresz György Általános Iskola

8086 Felcsút Fő utca 137.

Kiss István Béláné51
43.

420.

Kovács László Marcell8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Kecskeméti Katona József Gimnázium

6000 Kecskemét Dózsa György út 3.

Matócsiné Csabai Krisztina51
43.

421.

Rovenszky Robin8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szent István Gimnázium

1146 Budapest XIV. kerület Ajtósi Dürer sor 15.

Udvardi Edit51
43.

422.

Tóth Adél8
----------
Általános iskola
Paragvári Utcai Általános Iskola

9700 Szombathely Paragvári utca 2-4.

Ildikó Piriné Zsolnai51
43.

423.

Kántor Valentina8
----------
Általános iskola
Kántor Mihály Általános Iskola

3973 Cigánd Iskola utca 8.

Punyiné Kandrács Erzsébet51
43.

424.

Tóth Ákos8
----------
Általános iskola
Debreceni Bocskai István Általános Iskola

4029 Debrecen Munkácsy utca 4.

Buzás Andrea51
44.

425.

Sághegyi Noel8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Ajkai Bródy Imre Gimnázium

8400 Ajka Bródy Imre utca 4.

Friedrich Rezső50
44.

426.

Torma Bulcsú8
----------
Általános iskola
Kőkúti Általános Iskola

2890 Tata Kőkút köz 2.

Czink Erzsébet50
44.

427.

Bánfi Bence8
----------
Általános iskola
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola

5700 Gyula Szent István utca 29

Kempfné Gácsi Erzsébet50
44.

428.

Szalay Adrienn8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium

9024 Győr Pátzay Pál utca 46.

Gaál Barnabás50
44.

429.

Vámos Dániel8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium

9024 Győr Pátzay Pál utca 46.

Gaál Barnabás50
44.

430.

Hepp Dominik8
----------
Általános iskola
Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános Iskola

8800 Nagykanizsa Csokonai utca 1.

Koószné Hajdú Klára50
44.

431.

Kovács Boglárka8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma

7621 Pécs Széchenyi tér 11.

Jéhn János50
44.

432.

Griba Balázs Gergő8
----------
Általános iskola
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4027 Debrecen Sinay Miklós utca 6.

Budai Anita50
44.

433.

Nagy Kristóf8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Kecskeméti Katona József Gimnázium

6000 Kecskemét Dózsa György út 3.

Matócsiné Csabai Krisztina50
44.

434.

Kassai Zalán8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület Tóth Aladár utca 16-20.

Marton Sandor50
44.

435.

Falvai Flóra8
----------
Gimnázium 6 osztályos
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

1053 Budapest V. kerület Papnövelde utca 4-6.

Basa István50
44.

436.

Mészáros Levente8
----------
Általános iskola
Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

5000 Szolnok Széchenyi István körút 10.

Kovácsné Pesti Andrea50
44.

437.

Balassi Benedek Bálint8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Csikós Viktória50
44.

438.

Földessy Olivér8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Csikós Viktória50
44.

439.

MADARASI GELLÉRT8
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS50
44.

440.

Balogh Jenő Lorenzo 7
----------
Általános iskola
Egri Balassi Bálint Általános Iskola

3300 Eger Malomárok utca 1.

Földiné Molnár Judit50
44.

441.

Ágoston Anna8
----------
Általános iskola
Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda

7633 Pécs Dr. Veress Endre utca 15.

Bojtor Judit50
44.

442.

Rab Márton7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium

4220 Hajdúböszörmény Bocskai István tér 12.

Németi Edit Erika50
45.

443.

Kuti Lili8
----------
Általános iskola
Kecskeméti Református Általános Iskola

6000 Kecskemét Szabadság tér 7.

Gyömbér Csaba49
45.

444.

Németh Ádám8
----------
Általános iskola
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola

9600 Sárvár Alkotmány utca 22-24.

Fülöp Ildikó49
45.

445.

Heyrick Sepp8
----------
Általános iskola
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola

9600 Sárvár Alkotmány utca 22-24.

Fülöp Ildikó49
45.

446.

Riczkó Dávid8
----------
Általános iskola
Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola

3580 Tiszaújváros Rózsa út 12.

Kiss Norbert Tamás49
45.

447.

Vdócz Domonkos8
----------
Általános iskola
Városmajori Kós Károly Általános Iskola

1122 Budapest XII. kerület Városmajor utca 59.

Kovács Erzsébet49
45.

448.

Ilyés Olivér8
----------
Általános iskola
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola

1181 Budapest XVIII. kerület Darus utca 3.

Gyöngyösi István49
45.

449.

Várnagy Bálint8
----------
Általános iskola
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola

1181 Budapest XVIII. kerület Darus utca 3.

Gyöngyösi István49
45.

450.

Tallárom Noémi7
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

4025 Debrecen Hatvan utca 44.

Kiszely Ildikó49
45.

451.

Erőss Lajos8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium

2400 Dunaújváros Dózsa György út 15/A

Müllerné Ódor Marianna49
45.

452.

Fux Maja8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Jedlik Ányos Gimnázium

1212 Budapest XXI. kerület Táncsics Mihály utca 92.

Kékesi Attila49
45.

453.

Mátyás Ciprián8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium

8900 Zalaegerszeg Rákóczi utca 30.

Tulok Renáta49
45.

454.

Rabóci Marcell8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület Tóth Aladár utca 16-20.

Ajtonyné Firtos Erzsévbet
Kovács Zoltán
49
45.

455.

Berta András8
----------
Általános iskola
Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola

7100 Szekszárd Szent-Györgyi Albert utca 6.

Fehérné Lemler Éva49
45.

456.

Mészáros Anna8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Csikós Viktória49
45.

457.

Halász Ervin8
----------
Általános iskola
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

4600 Kisvárda Flórián tér 5.

Szabó István
Szabó István
49
46.

458.

Horváth Bálint8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc48
46.

459.

Nagy Kitti8
----------
Általános iskola
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

3950 Sárospatak Petőfi Sándor út 1.

Leitnerné Csete Andrea48
46.

460.

Nagy Soma8
----------
Általános iskola
Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola

2510 Dorog Bécsi út 49.

Nagy István János48
46.

461.

Jójárt Soma8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium

3525 Miskolc Kelemen Didák utca 5.

Biró István48
46.

462.

Sárközí Márton8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Gödöllői Török Ignác Gimnázium

2100 Gödöllő Petőfi Sándor utca 12-14.

Virágh Anita48
46.

463.

Soós Noel8
----------
Általános iskola
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola

5700 Gyula Szent István utca 29

Kempfné Gácsi Erzsébet48
46.

464.

Szobotka Tünde8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

8000 Székesfehérvár Budai út 7.

Petrásné Boda Éva48
46.

465.

Weng Yanxi8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Németh László Gimnázium

1131 Budapest XIII. kerület Nővér utca 15-17.

Sándor Gergely48
46.

466.

Futó Ádám8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium

3580 Tiszaújváros Munkácsy Mihály út 13.

dr. Fülöpné Gyuricskó Krisztina48
46.

467.

Bognár Bánk Gergely8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Juhász Zoltán48
46.

468.

Kraffel-Mayer Dorka8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda48
46.

469.

Teleki Letícia8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda48
46.

470.

Kleininger Ferenc8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda48
46.

471.

Csabán Bálint7
----------
Általános iskola
Vaszary János Általános Iskola

2890 Tata Országgyűlés tér 4.

Kiss-Jábor Antónia Véda48
46.

472.

Kunvári Kira8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület Tóth Aladár utca 16-20.

Marton Sandor48
46.

473.

Varga Lázár8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Ciszterci Szent István Gimnázium

8000 Székesfehérvár Jókai utca 20.

Moharos Sándor48
46.

474.

Rutz Rebeka Klára8
----------
Általános iskola
Újbudai Bocskai István Általános Iskola

1113 Budapest XI. kerület Bocskai út 47-49.

Merkelné Kompanik Krisztina48
46.

475.

Soós Péter Sándor8
----------
Általános iskola
Zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola

1149 Budapest XIV. kerület Egressy út 69.

Gyüre-Garami Anett48
46.

476.

Debreceni Ábel8
----------
Általános iskola
Pécsi Mezőszél Utcai Általános Iskola

7623 Pécs Mezőszél utca 1.

Sipka Gergő48
47.

477.

Péri Ádám8
----------
Általános iskola
Paksi Bezerédj Általános Iskola

7030 Paks Szentháromság tér 1.

Szőkéné Szabó Anikó47
47.

478.

Buga Kristóf 8
----------
Általános iskola
Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola

9012 Győr Kisdobos út 1-5.

Csikós Endre47
47.

479.

Czapáry Noémi8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola

6090 Kunszentmiklós Kálvin tér 17.

Kiss Attiláné47
47.

480.

Nagy András8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium

9024 Győr Pátzay Pál utca 46.

Gaál Barnabás47
47.

481.

Boros Luca8
----------
Általános iskola
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola

5700 Gyula Szent István utca 29

Dr Tihanyiné Széles Ágnes47
47.

482.

Pintér Kadosa Zolta8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Városmajori Gimnázium

1122 Budapest XII. kerület Városmajor utca 71

Bányai Ádám47
47.

483.

Mészáros Léna8
----------
Általános iskola
Budajenői Általános Iskola

2093 Budajenő Fő utca 3.

Gulácsiné Kozma Sarolta47
47.

484.

Leopold Milán8
----------
Általános iskola
Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola

1173 Budapest XVII. kerület Újlak utca 110.

Telek László47
47.

485.

Csordás Dominik8
----------
Általános iskola
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola

1145 Budapest XIV. kerület Erzsébet királyné útja 35-37.

Künsztler Etelka47
47.

486.

Szilágyi Lilla8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület Tóth Aladár utca 16-20.

Ajtonyné Firtos Erzsévbet
Kovács Zoltán
47
48.

487.

Tóth Julianna8
----------
Általános iskola
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola

9600 Sárvár Alkotmány utca 22-24.

Fülöp Ildikó46
48.

488.

Lukács Marcell8
----------
Általános iskola
Kálvin Téri Református Általános Iskola

2112 Veresegyház Kálvin tér 2.

Gönczöl Zoltán46
48.

489.

Nagy Tamás8
----------
Általános iskola
Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium

3100 Salgótarján József Attila út 2.

Darvas József46
48.

490.

Horváth Roland8
----------
Általános iskola
Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola

9012 Győr Kisdobos út 1-5.

Csikós Endre46
48.

491.

Kovács Bence Péter8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium

3525 Miskolc Kelemen Didák utca 5.

Kovács Benedek
Biró István
46
48.

492.

Maris Milán8
----------
Általános iskola
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola

5700 Gyula Szent István utca 29

Kempfné Gácsi Erzsébet46
48.

493.

Sztarenszky Barnabás8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

1174 Budapest XVII. kerület Széchenyi utca 1-7.

Komáromi Annamária46
48.

494.

Krisch Kristóf Imre8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán46
48.

495.

Lipcsei Domonkos8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Sylvester János Református Gimnázium és Technikum

1149 Budapest XIV. kerület Pillangó park 3-5.

Agócs Ágnes46
48.

496.

Csernyák Anikó8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Veres Pálné Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Veres Pálné utca 36-38.

Tóthné Szamosi Kinga46
48.

497.

Danielisz Hanna8
----------
Általános iskola
Kőbányai Harmat Általános Iskola

1104 Budapest X. kerület Harmat utca 88.

Kiss László Attila46
48.

498.

Molnár Máté8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Csikós Viktória46
48.

499.

Nagy Jázmin Nóra8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Csikós Viktória46
48.

500.

Jakab Bence7
----------
Általános iskola
Ujhelyi Imre Általános Iskola

9200 Mosonmagyaróvár Ujhelyi Imre utca 69.

Fitus Tibor46
49.

501.

Hohnstadt Leopold8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc45
49.

502.

Ifi Levente8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Keszthelyi Vajda János Gimnázium

8360 Keszthely Fő tér 9.

Farkas László45
49.

503.

Simon Hunor7
----------
Általános iskola
Balatonszabadi Kincskereső Általános Iskola

8651 Balatonszabadi Vak Bottyán utca 96.

Kovácsné Nemes Beatrix45
49.

504.

Kapocsy Marcell8
----------
Általános iskola
József Attila Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola

1201 Budapest XX. kerület Attila utca 25-27.

Horváth Attiláné45
49.

505.

Tóth Levente8
----------
Általános iskola
Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda-Bölcsőde és Sportiskola

1107 Budapest X. kerület Száva utca 1.

Lepenye Mária45
49.

506.

Saoud Aziz Zénó8
----------
Általános iskola
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola

5700 Gyula Szent István utca 29

Kempfné Gácsi Erzsébet45
49.

507.

Grácia-Orawecz Noel Manuel8
----------
Általános iskola
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola

5700 Gyula Szent István utca 29

Kempfné Gácsi Erzsébet45
49.

508.

Szepesi Erik8
----------
Általános iskola
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola

1181 Budapest XVIII. kerület Darus utca 3.

Gyöngyösi István45
49.

509.

Imre Panna8
----------
Általános iskola
Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

9751 Vép Rákóczi Ferenc utca 22.

Soós Eszter45
49.

510.

Ibrányi Simon8
----------
Általános iskola
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
45
49.

511.

Nagy Elek Zsigmond8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
45
49.

512.

Angyal Gergő8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda45
49.

513.

Minda Mirella8
----------
Általános iskola
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda

6237 Kecel Szabadság tér 17

Tusori Tibor45
49.

514.

Nagy Péter8
----------
Általános iskola
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4027 Debrecen Sinay Miklós utca 6.

Budai Anita45
49.

515.

Böröcz Zsófia8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Berzsenyi Dániel Gimnázium

1133 Budapest XIII. kerület Kárpát utca 49-53.

DR HONYEK GYULA ISTVÁN45
49.

516.

Képes István Róbert8
----------
Általános iskola
Domokos Pál Péter Általános Iskola

1119 Budapest XI. kerület Sopron út 50.

Märtel László45
49.

517.

Antal Melinda8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Csikós Viktória45
49.

518.

Galambos Léna Dorka8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Csikós Viktória45
49.

519.

Barabás Ákos8
----------
Általános iskola
Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola

1116 Budapest XI. kerület Kiskőrös utca 1.

Sári Györgyi45
49.

520.

Bednárik Dalma8
----------
Általános iskola
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület Nyár utca 4.

Koltai Géza45
50.

521.

Borsos Botond8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Egri Dobó István Gimnázium

3300 Eger Széchenyi István utca 19.

Berkes-Sinka Márta44
50.

522.

Budai Bálint8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium

3525 Miskolc Kelemen Didák utca 5.

Biró István44
50.

523.

Beck Flórián8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

7150 Bonyhád Kossuth Lajos utca 4.

Wiandt Péter44
50.

524.

Kőhalmi Hanna8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium

3580 Tiszaújváros Munkácsy Mihály út 13.

dr. Fülöpné Gyuricskó Krisztina44
50.

525.

Bánfi Borbála8
----------
Általános iskola
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

1222 Budapest XXII. kerület Árpád utca 2.

Nagyné Monoki Margit44
50.

526.

Szűcs Áron Levente8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Székely Péter 44
50.

527.

Gál Sebestyén Viktor8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Székely Péter 44
50.

528.

Szőke Kornél Benedek8
----------
Általános iskola
Gödöllői Damjanich János Általános Iskola

2100 Gödöllő Batthyány Lajos utca 30-32.

Dudás-Szabó Viktória44
50.

529.

Devecska László Károly8
----------
Általános iskola
Gödöllői Damjanich János Általános Iskola

2100 Gödöllő Batthyány Lajos utca 30-32.

Dudás-Szabó Viktória44
50.

530.

Somogyi Kamilla8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma

7621 Pécs Széchenyi tér 11.

Jéhn János44
50.

531.

Kiss Fanni Amália8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szent István Gimnázium

1146 Budapest XIV. kerület Ajtósi Dürer sor 15.

Bajkó Ildikó44
50.

532.

Szőke Szonja8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület Tóth Aladár utca 16-20.

Ajtonyné Firtos Erzsévbet
Kovács Zoltán
44
50.

533.

Sípos Tímea8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

2100 Gödöllő Takács Menyhért út 2.

Veibel Erika Judit44
50.

534.

Füleki László8
----------
Általános iskola
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2143 Kistarcsa Ifjúság tér 3.

Birkó-Sulyok Zita44
50.

535.

Gosztonyi Eszter8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Csikós Viktória44
50.

536.

Simsay Alfréd7
----------
Általános iskola
Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola

2092 Budakeszi Árpád Fejedelem tér 1.

Molnar Aniko44
50.

537.

Borcsik Bálint 7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Demeter Boglárka
Kóródi Zoltán
44
51.

538.

Németh Szonja8
----------
Általános iskola
Kálvin Téri Református Általános Iskola

2112 Veresegyház Kálvin tér 2.

Gönczöl Zoltán43
51.

539.

Szász Zalán7
----------
Általános iskola
Balatonszabadi Kincskereső Általános Iskola

8651 Balatonszabadi Vak Bottyán utca 96.

Kovácsné Nemes Beatrix43
51.

540.

Lenkei Kamilla8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kempelen Farkas Gimnázium

1223 Budapest XXII. kerület Közgazdász utca 9-11.

Dezamicsné Babich Gertrud43
51.

541.

Kandi Levente8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma

7621 Pécs Széchenyi tér 11.

Jéhn János43
51.

542.

Zichy Mária Jozefa8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma

7621 Pécs Széchenyi tér 11.

Jéhn János43
51.

543.

Nagy Botond 8
----------
Általános iskola
Sashalmi Tanoda Általános Iskola

1163 Budapest XVI. kerület Metró utca 3-7.

Hasznosi Tamásné43
51.

544.

Szabó Kevin Olivér8
----------
Általános iskola
Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda-Bölcsőde és Sportiskola

1107 Budapest X. kerület Száva utca 1.

Szocsák Ildikó43
51.

545.

Kontár Zsófia8
----------
Általános iskola
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

4211 Ebes Széchenyi tér 5.

Balogh Éva43
51.

546.

Lizák Pető Nóra8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Paksi Vak Bottyán Gimnázium

7030 Paks Dózsa György út 103.

Richter Gabriella43
51.

547.

Szőllősi Ákos 7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Demeter Boglárka
Kóródi Zoltán
43
52.

548.

Kiss-Pilnay Hümér Nimród8
----------
Általános iskola
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola

9600 Sárvár Alkotmány utca 22-24.

Fülöp Ildikó42
52.

549.

Nagy Nándor8
----------
Általános iskola
Kálvin Téri Református Általános Iskola

2112 Veresegyház Kálvin tér 2.

Gönczöl Zoltán42
52.

550.

Privóczky Panka8
----------
Általános iskola
Balatonszabadi Kincskereső Általános Iskola

8651 Balatonszabadi Vak Bottyán utca 96.

Kovácsné Nemes Beatrix42
52.

551.

Gergő Maja Dorina8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola

2040 Budaörs Szabadság út 162.

Süket Erzsébet42
52.

552.

Kiss Medárd8
----------
Általános iskola
Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

9400 Sopron Halász utca 25.

Zalaváry Miklósné42
52.

553.

Nadrai Péter8
----------
Általános iskola
Zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

8900 Zalaegerszeg Kosztolányi Dezső utca 17-21.

Fosztó Gabriella42
52.

554.

Hájas Dávid8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium

9024 Győr Pátzay Pál utca 46.

Csilla Vidáné Papp42
52.

555.

Hadászi Márk7
----------
Gimnázium 6 osztályos
Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

8000 Székesfehérvár Budai út 7.

Petrásné Boda Éva42
52.

556.

Lukics-Huszti Márk8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Sylvester János Református Gimnázium és Technikum

1149 Budapest XIV. kerület Pillangó park 3-5.

Agócs Ágnes42
52.

557.

Tolvéth Dorka Anna8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium

3580 Tiszaújváros Munkácsy Mihály út 13.

dr. Fülöpné Gyuricskó Krisztina42
52.

558.

Hajas Péter8
----------
Általános iskola
Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola

3060 Pásztó Deák Ferenc utca 17

Várkonyi Bernadett 42
52.

559.

Menyhárt Vince8
----------
Általános iskola
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

3780 Edelény Borsodi út 36/b

Takács Károly42
52.

560.

Balogh Franciska8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
42
52.

561.

Jeck Noel Vilmos8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda42
52.

562.

Wimmert Robin8
----------
Általános iskola
Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

7624 Pécs Tiborc utca 28/1.

Szabóné dr. Várnai Ágnes42
52.

563.

Répási Regina Amira8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium

8900 Zalaegerszeg Rákóczi utca 30.

Tulok Renáta42
52.

564.

Petőfi Liza8
----------
Általános iskola
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola

1145 Budapest XIV. kerület Erzsébet királyné útja 35-37.

Künsztler Etelka42
52.

565.

Lugosi Bence8
----------
Általános iskola
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola

2013 Pomáz Mátyás király utca 2.

Márta Magyarné Braunsteiner42
52.

566.

Gazdik Botond8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

2100 Gödöllő Takács Menyhért út 2.

Veibel Erika Judit42
52.

567.

Mádi Maximilián8
----------
Általános iskola
Kőbányai Harmat Általános Iskola

1104 Budapest X. kerület Harmat utca 88.

Kiss László Attila42
52.

568.

Varga Olivér7
----------
Általános iskola
Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola

6060 Tiszakécske Erkel fasor utca 10.

Cseh Attiláné42
52.

569.

Márton Botond8
----------
Általános iskola
Őriszentpéteri Általános Iskola

9941 Őriszentpéter Kovácsszer 7.

SEBŐK CSABA42
52.

570.

HADDAD RAMÓN7
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS42
52.

571.

Bodor Levente8
----------
Általános iskola
Pécsi Mezőszél Utcai Általános Iskola

7623 Pécs Mezőszél utca 1.

Sipka Gergő42
52.

572.

Wünsch Sára8
----------
Általános iskola
Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda

7633 Pécs Dr. Veress Endre utca 15.

Bojtor Judit42
53.

573.

Csákai Hanna7
----------
Általános iskola
Kecskeméti Református Általános Iskola

6000 Kecskemét Szabadság tér 7.

Gyömbér Csaba41
53.

574.

Győrvári Lili Anna8
----------
Általános iskola
Nyitra Utcai Általános Iskola

9700 Szombathely Nyitra utca 15.

Kecskés Bertalan41
53.

575.

Bihari Gréta8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Ady Endre Gimnázium

4024 Debrecen Liszt Ferenc utca 1.

Rácz Rita41
53.

576.

Ambrus Emese8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola

6090 Kunszentmiklós Kálvin tér 17.

Kiss Attiláné41
53.

577.

Szabó Ábel8
----------
Általános iskola
József Attila Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola

1201 Budapest XX. kerület Attila utca 25-27.

Horváth Attiláné41
53.

578.

Kovács Alíz8
----------
Általános iskola
Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

9751 Vép Rákóczi Ferenc utca 22.

Soós Eszter41
53.

579.

Aukszi Tamás7
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

4025 Debrecen Hatvan utca 44.

Kiszely Ildikó41
53.

580.

Balogh-Duray Eszter8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
41
53.

581.

Kurucz Levente Flórián8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Papdánné Nagy Jolán Ilona
Horváth Norbert Tamás
41
53.

582.

Palicz-Sziklai András8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Németh László Gimnázium

1131 Budapest XIII. kerület Nővér utca 15-17.

Farkas Andrea41
53.

583.

Zonda Berta8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Németh László Gimnázium

1131 Budapest XIII. kerület Nővér utca 15-17.

Farkas Andrea41
53.

584.

Nagy Botond8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium

2400 Dunaújváros Dózsa György út 15/A

Müllerné Ódor Marianna41
53.

585.

Brázik Anna Izabella8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda41
53.

586.

Madas Gergő Barnabás8
----------
Gimnázium 6 osztályos
NKE Óbudai Árpád Gimnázium

1034 Budapest III. kerület Nagyszombat utca 19.

Szabó Ágnes41
53.

587.

Beke Fanni8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

8000 Székesfehérvár Budai út 7.

Petrásné Boda Éva41
53.

588.

Jobbágy Bálint8
----------
Általános iskola
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4027 Debrecen Sinay Miklós utca 6.

Budai Anita41
53.

589.

Filóczi Dominik8
----------
Általános iskola
Kondorosi Petőfi István Általános Iskola és Kollégium

5553 Kondoros Iskola utca 2/6.

Barna Róbert41
53.

590.

Tumpek Péter8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Paksi Vak Bottyán Gimnázium

7030 Paks Dózsa György út 103.

Richter Gabriella41
53.

591.

Hunyadi Bertalan8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium

9090 Pannonhalma Várkerület 1.

Ernyey Dániel
Koczka Dávid
41
53.

592.

Farkas Hunor8
----------
Általános iskola
Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

5000 Szolnok Széchenyi István körút 10.

Kovácsné Pesti Andrea41
53.

593.

Trummer András8
----------
Általános iskola
Domokos Pál Péter Általános Iskola

1119 Budapest XI. kerület Sopron út 50.

Märtel László41
53.

594.

Németh Luca7
----------
Általános iskola
Ujhelyi Imre Általános Iskola

9200 Mosonmagyaróvár Ujhelyi Imre utca 69.

Fitus Tibor41
53.

595.

Sima Lilla Anita8
----------
Általános iskola
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

4600 Kisvárda Flórián tér 5.

Szabó István
Szabó István
41
53.

596.

Komáromi Mátyás 7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Demeter Boglárka 41
54.

597.

Nemere Márton8
----------
Általános iskola
Paksi Bezerédj Általános Iskola

7030 Paks Szentháromság tér 1.

Szőkéné Szabó Anikó40
54.

598.

Kovács Zétény8
----------
Általános iskola
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

3950 Sárospatak Petőfi Sándor út 1.

Leitnerné Csete Andrea40
54.

599.

Al-Shamiry Heszna8
----------
Általános iskola
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola

9600 Sárvár Alkotmány utca 22-24.

Fülöp Ildikó40
54.

600.

Sajtos Gréta8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola

2040 Budaörs Szabadság út 162.

Süket Erzsébet40
54.

601.

Tótik András8
----------
Általános iskola
József Attila Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola

1201 Budapest XX. kerület Attila utca 25-27.

Horváth Attiláné40
54.

602.

Kovács Boldizsár8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

4025 Debrecen Hatvan utca 44.

Siteriné Nagy Judit40
54.

603.

Pantelics Szonja8
----------
Általános iskola
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola

2013 Pomáz Mátyás király utca 2.

Márta Magyarné Braunsteiner40
54.

604.

Boros Maja8
----------
Általános iskola
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola

2013 Pomáz Mátyás király utca 2.

Márta Magyarné Braunsteiner40
54.

605.

Seres Gábor8
----------
Általános iskola
Kondorosi Petőfi István Általános Iskola és Kollégium

5553 Kondoros Iskola utca 2/6.

Barna Róbert40
54.

606.

Vaik Vince8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium

9090 Pannonhalma Várkerület 1.

Ernyey Dániel
Koczka Dávid
40
54.

607.

Porczió Fanni8
----------
Általános iskola
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola

2013 Pomáz Mátyás király utca 2.

Márta Magyarné Braunsteiner40
54.

608.

Pataki Benedek Ágoston8
----------
Általános iskola
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola

2013 Pomáz Mátyás király utca 2.

Márta Magyarné Braunsteiner40
54.

609.

Simonics Vilmos8
----------
Általános iskola
Őriszentpéteri Általános Iskola

9941 Őriszentpéter Kovácsszer 7.

SEBŐK CSABA40
54.

610.

Béz Áron8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona

8500 Pápa Március 15. tér 9.

Mészáros Péter40
54.

611.

Kis-Pál Nimród8
----------
Általános iskola
Sarkadi Általános Iskola

5720 Sarkad Kossuth utca 17.

Szűcs Levente40
54.

612.

Incze Anna8
----------
Általános iskola
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület Nyár utca 4.

Koltai Géza40
55.

613.

Sajószegi György8
----------
Általános iskola
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

3950 Sárospatak Petőfi Sándor út 1.

Leitnerné Csete Andrea39
55.

614.

Pelyhe Vince8
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta39
55.

615.

Bányai Attila Gyula8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

1174 Budapest XVII. kerület Széchenyi utca 1-7.

Komáromi Annamária39
55.

616.

Ferenczy Nóra7
----------
Általános iskola
Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola

9012 Győr Kisdobos út 1-5.

Csikós Endre39
55.

617.

Szládek Milán 8
----------
Általános iskola
Sashalmi Tanoda Általános Iskola

1163 Budapest XVI. kerület Metró utca 3-7.

Hasznosi Tamásné39
55.

618.

SZILVÁS LAURA8
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS39
56.

619.

Skabla Ákos8
----------
Általános iskola
Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola

3580 Tiszaújváros Rózsa út 12.

Kiss Norbert Tamás38
56.

620.

Vadócz Dóra8
----------
Általános iskola
Veszprémi Rózsa Úti Általános Iskola

8200 Veszprém Rózsa utca 43/2.

Mészöly János38
56.

621.

Nagy Ádám8
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta38
56.

622.

Töreky Lenke 7
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta38
56.

623.

Bogár Hunor8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

1174 Budapest XVII. kerület Széchenyi utca 1-7.

Komáromi Annamária38
56.

624.

Füredi Sebestyén8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

7150 Bonyhád Kossuth Lajos utca 4.

Wiandt Péter38
56.

625.

Nagy Korinna8
----------
Általános iskola
Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

9751 Vép Rákóczi Ferenc utca 22.

Soós Eszter38
56.

626.

György Kinga8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium

3580 Tiszaújváros Munkácsy Mihály út 13.

dr. Fülöpné Gyuricskó Krisztina38
56.

627.

Takács Elza8
----------
Általános iskola
Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola

9012 Győr Kisdobos út 1-5.

Csikós Endre38
56.

628.

Apáti Huba Oszkár7
----------
Általános iskola
Rátkai Német Nemzetiségi Általános Iskola

3908 Rátka Iskola tér 2.

Szemán Gábor38
56.

629.

Pál Zsombor8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Németh László Gimnázium

1131 Budapest XIII. kerület Nővér utca 15-17.

Farkas Andrea38
56.

630.

Bodnár Botond8
----------
Általános iskola
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4027 Debrecen Sinay Miklós utca 6.

Budai Anita38
56.

631.

Zsinkó Benjamin8
----------
Általános iskola
Budajenői Általános Iskola

2093 Budajenő Fő utca 3.

Gulácsiné Kozma Sarolta38
56.

632.

Svorcz Natasa Zoé8
----------
Általános iskola
Vaszary János Általános Iskola

2890 Tata Országgyűlés tér 4.

Kiss-Jábor Antónia Véda38
56.

633.

Juhász-Duró Lőrinc8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Ciszterci Szent István Gimnázium

8000 Székesfehérvár Jókai utca 20.

Moharos Sándor38
56.

634.

Bender Bertalan8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

2100 Gödöllő Takács Menyhért út 2.

Veibel Erika Judit38
56.

635.

Kiss Kevin Tibor8
----------
Általános iskola
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4027 Debrecen Sinay Miklós utca 6.

Budai Anita38
56.

636.

Szalontai Samu8
----------
Általános iskola
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

9025 Győr Péterfy S. utca 2.

Ágoston Tünde38
56.

637.

Sulyook Péter7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Demeter Boglárka
Kóródi Zoltán
38
56.

638.

Molnár Krisztián8
----------
Általános iskola
Sarkadi Általános Iskola

5720 Sarkad Kossuth utca 17.

Szűcs Levente38
57.

639.

Jakab Péter8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc37
57.

640.

Béczi Barnabás8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola

6090 Kunszentmiklós Kálvin tér 17.

Kiss Attiláné37
57.

641.

Svastits Anna8
----------
Általános iskola
Városmajori Kós Károly Általános Iskola

1122 Budapest XII. kerület Városmajor utca 59.

Kovács Erzsébet37
57.

642.

Rába Bence8
----------
Általános iskola
Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

9400 Sopron Halász utca 25.

Zalaváry Miklósné37
57.

643.

Nagy Dávid8
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta37
57.

644.

Matkó Zsombor8
----------
Általános iskola
Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium

1181 Budapest XVIII. kerület Vörösmarty Mihály utca 64.

Gyöngyösi István37
57.

645.

Kvasny Tamara Lilla8
----------
Általános iskola
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola

1181 Budapest XVIII. kerület Darus utca 3.

Gyöngyösi István37
57.

646.

Somogyi Farkas Huba8
----------
Általános iskola
Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola

2092 Budakeszi Árpád Fejedelem tér 1.

Molnar Aniko37
57.

647.

Fekete Zsófia8
----------
Általános iskola
Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda

1116 Budapest XI. kerület Albertfalva utca 9-13.

Virághalmy Balázsné37
57.

648.

Bodó Krisztián8
----------
Általános iskola
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4027 Debrecen Sinay Miklós utca 6.

Budai Anita37
57.

649.

Fodor Dóra8
----------
Általános iskola
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája

6725 Szeged Boldogasszony sugárút 8.

Horváthné Fazekas Erika37
57.

650.

Páskuly András8
----------
Általános iskola
Zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola

1149 Budapest XIV. kerület Egressy út 69.

Gyüre-Garami Anett37
57.

651.

Kis-Kalló Dóra8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Európa 2000 Gimnázium

1143 Budapest XIV. kerület Gizella út 42-44.

Gyüre-Garami Anett37
57.

652.

KIRÁLY KÁROLY8
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS37
57.

653.

MEGYERY ZITA MÁRIA8
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS37
57.

654.

Szollás-Bartl Barbara8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona

8500 Pápa Március 15. tér 9.

Mészáros Péter37
57.

655.

Lévai Albert Patrik8
----------
Általános iskola
Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda

7633 Pécs Dr. Veress Endre utca 15.

Bojtor Judit37
58.

656.

Enying Zalán8
----------
Általános iskola
Budapest VI. Kerület Bajza Utcai Általános Iskola

1062 Budapest VI. kerület Bajza utca 49-51.

Bakosné Sági Gabriella36
58.

657.

Andrikó Dávid8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Ady Endre Gimnázium

4024 Debrecen Liszt Ferenc utca 1.

Rácz Rita36
58.

658.

Hajnal Levente8
----------
Általános iskola
Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola

3580 Tiszaújváros Rózsa út 12.

Kiss Norbert Tamás36
58.

659.

Rézműves József8
----------
Általános iskola
Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola

3580 Tiszaújváros Rózsa út 12.

Kiss Norbert Tamás36
58.

660.

Fang Regina Julianna8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola

6090 Kunszentmiklós Kálvin tér 17.

Kiss Attiláné36
58.

661.

Sugár Barna8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola

2040 Budaörs Szabadság út 162.

Süket Erzsébet36
58.

662.

Horváth Zsombor8
----------
Általános iskola
Zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

8900 Zalaegerszeg Kosztolányi Dezső utca 17-21.

Fosztó Gabriella36
58.

663.

Bocsor Benedek8
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta36
58.

664.

Morandeira - Bernath Szofia7
----------
Általános iskola
Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola

2092 Budakeszi Árpád Fejedelem tér 1.

Molnar Aniko36
58.

665.

Pöstényi Jázmin Mira8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium

3580 Tiszaújváros Munkácsy Mihály út 13.

dr. Fülöpné Gyuricskó Krisztina36
58.

666.

Lengyel Ágoston8
----------
Általános iskola
Rátkai Német Nemzetiségi Általános Iskola

3908 Rátka Iskola tér 2.

Szemán Gábor36
58.

667.

Horváth Áron8
----------
Általános iskola
Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

7624 Pécs Tiborc utca 28/1.

Szabóné dr. Várnai Ágnes36
58.

668.

Peterdi Botond8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Paksi Vak Bottyán Gimnázium

7030 Paks Dózsa György út 103.

Richter Gabriella36
58.

669.

Horváth Mátyás8
----------
Általános iskola
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája

6725 Szeged Boldogasszony sugárút 8.

Lakatos Ferenc
Horváthné Fazekas Erika
36
58.

670.

Schmölcz Sebestyén8
----------
Általános iskola
Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

5000 Szolnok Széchenyi István körút 10.

Kovácsné Pesti Andrea36
58.

671.

Fényes Balázs8
----------
Általános iskola
Zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola

1149 Budapest XIV. kerület Egressy út 69.

Gyüre-Garami Anett36
58.

672.

MARCZI CSABA8
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS36
58.

673.

Fodor Zselyke8
----------
Általános iskola
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

4600 Kisvárda Flórián tér 5.

Szabó István
Szabó István
36
59.

674.

Fábián Zsombor8
----------
Általános iskola
Paksi Bezerédj Általános Iskola

7030 Paks Szentháromság tér 1.

Szőkéné Szabó Anikó35
59.

675.

Nagyiványi Réka8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Ócsai Bolyai János Gimnázium

2364 Ócsa Falu Tamás utca 35.

Balla Zsuzsanna35
59.

676.

Zimits Fanni8
----------
Általános iskola
Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola

9900 Körmend Thököly Imre utca 31.

Bögös István35
59.

677.

Kovács Barnabás8
----------
Általános iskola
Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola

9761 Táplánszentkereszt Fő út 12.

Nagy Ágnes35
59.

678.

Dobra Ádám8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda35
59.

679.

Istvánffy Adél8
----------
Gimnázium 6 osztályos
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

1053 Budapest V. kerület Papnövelde utca 4-6.

Szentivánszki Soma35
59.

680.

Müller Dávid Máté8
----------
Általános iskola
Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

7624 Pécs Tiborc utca 28/1.

Szabóné dr. Várnai Ágnes35
59.

681.

Gjibegji Aurela8
----------
Általános iskola
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda

6237 Kecel Szabadság tér 17

Tusori Tibor35
59.

682.

Bálint Tamás8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma

7621 Pécs Széchenyi tér 11.

Jéhn János35
59.

683.

Zagyva István8
----------
Általános iskola
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4027 Debrecen Sinay Miklós utca 6.

Budai Anita35
59.

684.

Kozsuch Adél8
----------
Általános iskola
Kondorosi Petőfi István Általános Iskola és Kollégium

5553 Kondoros Iskola utca 2/6.

Barna Róbert35
59.

685.

Bóna Gréta8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Paksi Vak Bottyán Gimnázium

7030 Paks Dózsa György út 103.

Richter Gabriella35
59.

686.

Kincses Emma8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület Tóth Aladár utca 16-20.

Ajtonyné Firtos Erzsévbet
Kovács Zoltán
35
59.

687.

Miks Zoé8
----------
Általános iskola
Zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola

1149 Budapest XIV. kerület Egressy út 69.

Gyüre-Garami Anett35
59.

688.

KEMÉNY HANNA ANETTA8
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS35
59.

689.

Fekete Bendegúz7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Demeter Boglárka
Kóródi Zoltán
35
59.

690.

Gulyás Gréta 7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Demeter Boglárka 35
60.

691.

Ipacs Lili8
----------
Általános iskola
Budapest VI. Kerület Bajza Utcai Általános Iskola

1062 Budapest VI. kerület Bajza utca 49-51.

Bakosné Sági Gabriella34
60.

692.

Majoróczki Dávid8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc34
60.

693.

Brogli Dorka7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda

3529 Miskolc Fényi Gyula tér 2-12.

Tóth Tibor34
60.

694.

Ferenc Hunor7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda

3529 Miskolc Fényi Gyula tér 2-12.

Tóth Tibor34
60.

695.

Szilágyi Tamás8
----------
Általános iskola
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola

5700 Gyula Szent István utca 29

Kempfné Gácsi Erzsébet34
60.

696.

Menyhárt Zselyke8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Veresegyházi Katolikus Gimnázium

2112 Veresegyház Fő út 117-125

Kálózi Attila Mihály34
60.

697.

Sárdi Nóra8
----------
Általános iskola
Budajenői Általános Iskola

2093 Budajenő Fő utca 3.

Gulácsiné Kozma Sarolta34
60.

698.

Kovács Mátyás Vince8
----------
Általános iskola
Budajenői Általános Iskola

2093 Budajenő Fő utca 3.

Gulácsiné Kozma Sarolta34
60.

699.

Szentpáli-Oláh Vince8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szent István Gimnázium

1146 Budapest XIV. kerület Ajtósi Dürer sor 15.

Udvardi Edit34
60.

700.

Havas Anna8
----------
Általános iskola
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola

2013 Pomáz Mátyás király utca 2.

Márta Magyarné Braunsteiner34
60.

701.

Metzger László8
----------
Általános iskola
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola

2013 Pomáz Mátyás király utca 2.

Márta Magyarné Braunsteiner34
60.

702.

Bischof Réka8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

2100 Gödöllő Takács Menyhért út 2.

Veibel Erika Judit34
60.

703.

Navratil Martin8
----------
Általános iskola
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2143 Kistarcsa Ifjúság tér 3.

Orosz Miklós34
60.

704.

KOVÁCS REGINA RÉKA7
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS34
60.

705.

Homa Kristóf7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Demeter Boglárka
Kóródi Zoltán
34
60.

706.

Czifra Bence Bertalan7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Demeter Boglárka 34
61.

707.

Vidák Krisztián8
----------
Általános iskola
Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola

9012 Győr Kisdobos út 1-5.

Csikós Endre33
61.

708.

Kőrösi Mira7
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta33
61.

709.

Lengyel Levente László8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium

3580 Tiszaújváros Munkácsy Mihály út 13.

dr. Fülöpné Gyuricskó Krisztina33
61.

710.

Gyarmati Lukács8
----------
Általános iskola
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

3780 Edelény Borsodi út 36/b

Takács Károly33
61.

711.

Kóbor Csanád7
----------
Általános iskola
Endresz György Általános Iskola

8086 Felcsút Fő utca 137.

Kiss István Béláné33
61.

712.

Martsa Bettina8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda33
61.

713.

Szabó Zoltán8
----------
Általános iskola
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4027 Debrecen Sinay Miklós utca 6.

Budai Anita33
61.

714.

Janecskó Boglárka8
----------
Általános iskola
Nagyszénási Czabán Samu Általános Iskola

5931 Nagyszénás Táncsics Mihály utca 24/1.

Barna Róbert33
61.

715.

Boldis Diána8
----------
Általános iskola
Kondorosi Petőfi István Általános Iskola és Kollégium

5553 Kondoros Iskola utca 2/6.

Barna Róbert33
61.

716.

Nagy Éva Kata8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Paksi Vak Bottyán Gimnázium

7030 Paks Dózsa György út 103.

Richter Gabriella33
61.

717.

Simonovics Zotmund8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Paksi Vak Bottyán Gimnázium

7030 Paks Dózsa György út 103.

Richter Gabriella33
61.

718.

Ispán Zsolt8
----------
Általános iskola
Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

2120 Dunakeszi Garas utca 26.

Harcsárné Rozgonyi Enikő33
61.

719.

Andok Luca8
----------
Általános iskola
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2143 Kistarcsa Ifjúság tér 3.

Orosz Miklós33
61.

720.

Petrina Gergő Lajos8
----------
Általános iskola
Sarkadi Általános Iskola

5720 Sarkad Kossuth utca 17.

Szűcs Levente33
62.

721.

Fülep Albert8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc32
62.

722.

Espán Eriki7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda

3529 Miskolc Fényi Gyula tér 2-12.

Tóth Tibor32
62.

723.

Dala Dávid8
----------
Általános iskola
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola

9600 Sárvár Alkotmány utca 22-24.

Fülöp Ildikó32
62.

724.

Tóth Tamara8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Ady Endre Gimnázium

4024 Debrecen Liszt Ferenc utca 1.

Rácz Rita32
62.

725.

Sasvári Zalán8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

1174 Budapest XVII. kerület Széchenyi utca 1-7.

Komáromi Annamária32
62.

726.

Prinz Huba8
----------
Általános iskola
Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

2120 Dunakeszi Garas utca 26.

Harcsárné Rozgonyi Enikő32
62.

727.

Sebestyèn Noel8
----------
Általános iskola
Endresz György Általános Iskola

8086 Felcsút Fő utca 137.

Kiss István Béláné32
62.

728.

Mező Pál7
----------
Általános iskola
Endresz György Általános Iskola

8086 Felcsút Fő utca 137.

Kiss István Béláné32
62.

729.

Tóth Bulcsú8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda32
62.

730.

Minda Barbara8
----------
Általános iskola
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda

6237 Kecel Szabadság tér 17

Tusori Tibor32
62.

731.

Sebestyén Levente8
----------
Általános iskola
Budajenői Általános Iskola

2093 Budajenő Fő utca 3.

Gulácsiné Kozma Sarolta32
62.

732.

Dörnyei Enikő8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Ciszterci Szent István Gimnázium

8000 Székesfehérvár Jókai utca 20.

Moharos Sándor32
62.

733.

Gilich Gergő8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

2100 Gödöllő Takács Menyhért út 2.

Veibel Erika Judit32
63.

734.

Balló Hanna Eszter8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Ócsai Bolyai János Gimnázium

2364 Ócsa Falu Tamás utca 35.

Balla Zsuzsanna31
63.

735.

Szávay Zilia8
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta31
63.

736.

Káli Zsófia8
----------
Általános iskola
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

3780 Edelény Borsodi út 36/b

Takács Károly31
63.

737.

Babics Máté7
----------
Általános iskola
Endresz György Általános Iskola

8086 Felcsút Fő utca 137.

Kiss István Béláné31
63.

738.

Szabó Zoltán8
----------
Általános iskola
Endresz György Általános Iskola

8086 Felcsút Fő utca 137.

Kiss István Béláné31
63.

739.

Nagy Ádám Bertalan8
----------
Általános iskola
Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

7624 Pécs Tiborc utca 28/1.

Szabóné dr. Várnai Ágnes31
63.

740.

Nyulászi Levente8
----------
Általános iskola
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4027 Debrecen Sinay Miklós utca 6.

Budai Anita31
63.

741.

Szűcs Nelli8
----------
Általános iskola
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

4211 Ebes Széchenyi tér 5.

Balogh Éva31
63.

742.

Vaktor Zsombor8
----------
Általános iskola
Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola

1173 Budapest XVII. kerület Újlak utca 110.

Telek László31
63.

743.

Bőhm Bíborka8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Paksi Vak Bottyán Gimnázium

7030 Paks Dózsa György út 103.

Richter Gabriella31
63.

744.

Fényes Gergő8
----------
Általános iskola
Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

2120 Dunakeszi Garas utca 26.

Harcsárné Rozgonyi Enikő31
63.

745.

MARINKÁS ÁDÁM7
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS
TÓTH ATTILA
31
63.

746.

Süle Milán8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Kecskeméti Katona József Gimnázium

6000 Kecskemét Dózsa György út 3.

Matócsiné Csabai Krisztina31
64.

747.

Kosztelnik Zalán7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda

3529 Miskolc Fényi Gyula tér 2-12.

Tóth Tibor30
64.

748.

Puja Szilárd8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kempelen Farkas Gimnázium

1223 Budapest XXII. kerület Közgazdász utca 9-11.

Dezamicsné Babich Gertrud30
64.

749.

Stippinger Dávid8
----------
Általános iskola
Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

9400 Sopron Halász utca 25.

Zalaváry Miklósné30
64.

750.

Kővári Fanni8
----------
Általános iskola
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola

1181 Budapest XVIII. kerület Darus utca 3.

Gyöngyösi István30
64.

751.

Bozsik Olívia8
----------
Általános iskola
Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

2120 Dunakeszi Garas utca 26.

Harcsárné Rozgonyi Enikő30
64.

752.

Mester Tamás8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

4025 Debrecen Hatvan utca 44.

Siteriné Nagy Judit30
64.

753.

Nagy Zsófia8
----------
Általános iskola
Budajenői Általános Iskola

2093 Budajenő Fő utca 3.

Gulácsiné Kozma Sarolta30
64.

754.

Szemők Petra8
----------
Általános iskola
Budajenői Általános Iskola

2093 Budajenő Fő utca 3.

Gulácsiné Kozma Sarolta30
64.

755.

Nemes Hunor8
----------
Általános iskola
Budajenői Általános Iskola

2093 Budajenő Fő utca 3.

Gulácsiné Kozma Sarolta30
64.

756.

Répási Olivér8
----------
Általános iskola
Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola

1173 Budapest XVII. kerület Újlak utca 110.

Telek László30
64.

757.

Bátonyi Zsófia8
----------
Általános iskola
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola

2013 Pomáz Mátyás király utca 2.

Márta Magyarné Braunsteiner30
64.

758.

Rapcsák Botond8
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta30
64.

759.

Tóth Ábel8
----------
Általános iskola
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

4600 Kisvárda Flórián tér 5.

Szabó István
Szabó István
30
65.

760.

Molnár Ádám7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda

3529 Miskolc Fényi Gyula tér 2-12.

Tóth Tibor29
65.

761.

Gorzó Bendegúz7
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta29
65.

762.

Gyapjas Botond8
----------
Általános iskola
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

3780 Edelény Borsodi út 36/b

Takács Károly29
65.

763.

Dóczi Vilmos8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda29
65.

764.

Lakatos Viktória Nóra8
----------
Általános iskola
Gödöllői Damjanich János Általános Iskola

2100 Gödöllő Batthyány Lajos utca 30-32.

Dudás-Szabó Viktória29
65.

765.

Szalai Dániel8
----------
Általános iskola
Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

2120 Dunakeszi Garas utca 26.

Harcsárné Rozgonyi Enikő29
65.

766.

Józan-Sólyom Tamás8
----------
Általános iskola
Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

2120 Dunakeszi Garas utca 26.

Harcsárné Rozgonyi Enikő29
65.

767.

Kárpáti Béla8
----------
Általános iskola
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4027 Debrecen Sinay Miklós utca 6.

Budai Anita29
65.

768.

CSÁSZÁR LIA KIARA8
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS29
65.

769.

Horváth Gergő8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona

8500 Pápa Március 15. tér 9.

Mészáros Péter29
65.

770.

Hajdu Leila8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona

8500 Pápa Március 15. tér 9.

Mészáros Péter29
65.

771.

László Ádám7
----------
Általános iskola
Egri Balassi Bálint Általános Iskola

3300 Eger Malomárok utca 1.

Földiné Molnár Judit29
65.

772.

Lausch Laura Zara8
----------
Általános iskola
Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda

7633 Pécs Dr. Veress Endre utca 15.

Bojtor Judit29
66.

773.

Iványi Hanna7
----------
Általános iskola
Kecskeméti Református Általános Iskola

6000 Kecskemét Szabadság tér 7.

Gyömbér Csaba28
66.

774.

Farkas István8
----------
Általános iskola
Nyitra Utcai Általános Iskola

9700 Szombathely Nyitra utca 15.

Kecskés Bertalan28
66.

775.

Rózsa Tamás Péter7
----------
Általános iskola
Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

1085 Budapest VIII. kerület Somogyi Béla utca 9-15.

Veres Gyuláné28
66.

776.

Szopkó Anna7
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta28
66.

777.

Csonka Márton8
----------
Általános iskola
Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

2120 Dunakeszi Garas utca 26.

Harcsárné Rozgonyi Enikő28
66.

778.

Bartha Lóránd7
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta28
66.

779.

Cheng Ran8
----------
Általános iskola
Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola

1173 Budapest XVII. kerület Újlak utca 110.

Telek László28
66.

780.

Parkó Márta8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Paksi Vak Bottyán Gimnázium

7030 Paks Dózsa György út 103.

Richter Gabriella28
67.

781.

Kovács- Pászthy Sarolta8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Ady Endre Gimnázium

4024 Debrecen Liszt Ferenc utca 1.

Rácz Rita27
67.

782.

Ádány Jázmin8
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta27
67.

783.

Borbély Zalán Tibor8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium

3580 Tiszaújváros Munkácsy Mihály út 13.

dr. Fülöpné Gyuricskó Krisztina27
67.

784.

Svéhla Dávid7
----------
Általános iskola
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4027 Debrecen Sinay Miklós utca 6.

Budai Anita27
67.

785.

Hoós Anna8
----------
Általános iskola
Toronyi Gazdag Gyula Általános Iskola

9791 Torony Petőfi Sándor utca 2.

Dr. Nárai Józsefné27
67.

786.

KOVÁCS-BEKKER HUBA7
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS27
67.

787.

Fodor Áron8
----------
Általános iskola
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

3780 Edelény Borsodi út 36/b

Takács Károly27
68.

788.

Rétfalvi Áron8
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta26
68.

789.

Lengyel Veronika8
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta26
68.

790.

Tóth Bálint8
----------
Általános iskola
Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

2120 Dunakeszi Garas utca 26.

Harcsárné Rozgonyi Enikő26
68.

791.

Kállai Kadosa7
----------
Általános iskola
Endresz György Általános Iskola

8086 Felcsút Fő utca 137.

Kiss István Béláné26
68.

792.

Kerepesi Janka8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Paksi Vak Bottyán Gimnázium

7030 Paks Dózsa György út 103.

Richter Gabriella26
68.

793.

Burzik Alexander8
----------
Általános iskola
Toronyi Gazdag Gyula Általános Iskola

9791 Torony Petőfi Sándor utca 2.

Dr. Nárai Józsefné26
68.

794.

Pap Vanessza8
----------
Általános iskola
Zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola

1149 Budapest XIV. kerület Egressy út 69.

Gyüre-Garami Anett26
68.

795.

Habarcsák Botond7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Demeter Boglárka 26
69.

796.

Nemes Krisztián8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc25
69.

797.

Incze Gergő7
----------
Általános iskola
Endresz György Általános Iskola

8086 Felcsút Fő utca 137.

Kiss István Béláné25
69.

798.

Tarczal Patrícia8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Paksi Vak Bottyán Gimnázium

7030 Paks Dózsa György út 103.

Richter Gabriella25
69.

799.

Végh Gellért8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

2100 Gödöllő Takács Menyhért út 2.

Veibel Erika Judit25
69.

800.

Lendvay Barnabás7
----------
Általános iskola
Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola

2092 Budakeszi Árpád Fejedelem tér 1.

Molnar Aniko25
70.

801.

Gali Benet8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc24
70.

802.

Lenkey Lola7
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta24
70.

803.

Kertész Koppány8
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta24
70.

804.

Garanadra Flóra8
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta24
70.

805.

Bagi Sára7
----------
Általános iskola
Endresz György Általános Iskola

8086 Felcsút Fő utca 137.

Kiss István Béláné24
70.

806.

Dorogi Mihály Kadosa7
----------
Általános iskola
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4027 Debrecen Sinay Miklós utca 6.

Budai Anita24
70.

807.

Vigh Blanka Róza8
----------
Általános iskola
Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda

7633 Pécs Dr. Veress Endre utca 15.

Bojtor Judit24
71.

808.

Mészöly Csenge Katalin8
----------
Általános iskola
Aranyalma Református Általános Iskola, Óvoda és Mini Bölcsőde

8163 Csajág Szabadság utca 1-3.

Igyártó Hajnalka23
71.

809.

Kiss Szeréna Leila8
----------
Általános iskola
Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola

9900 Körmend Thököly Imre utca 31.

Bögös István23
71.

810.

Balogh Réka7
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta23
71.

811.

Pusztai Adél7
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta23
71.

812.

Schneider Dávid8
----------
Általános iskola
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola

1181 Budapest XVIII. kerület Darus utca 3.

Gyöngyösi István23
71.

813.

Palóczi Roland7
----------
Általános iskola
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4027 Debrecen Sinay Miklós utca 6.

Budai Anita23
71.

814.

Szuvák Bence Martin8
----------
Általános iskola
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

4211 Ebes Széchenyi tér 5.

Balogh Éva23
72.

815.

Bangó Benedek8
----------
Általános iskola
Toronyi Gazdag Gyula Általános Iskola

9791 Torony Petőfi Sándor utca 2.

Dr. Nárai Józsefné22
73.

816.

Kovács Lénárd Krisztián8
----------
Általános iskola
Aranyalma Református Általános Iskola, Óvoda és Mini Bölcsőde

8163 Csajág Szabadság utca 1-3.

Igyártó Hajnalka20
73.

817.

Lipcsei Lilien8
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta20
73.

818.

Nagy Noel7
----------
Általános iskola
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4027 Debrecen Sinay Miklós utca 6.

Budai Anita20
73.

819.

Oláh Botond 7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Demeter Boglárka
Kóródi Zoltán
20
74.

820.

Ács András Gyula8
----------
Általános iskola
Aranyalma Református Általános Iskola, Óvoda és Mini Bölcsőde

8163 Csajág Szabadság utca 1-3.

Igyártó Hajnalka18
74.

821.

Kiss Zsombor8
----------
Általános iskola
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

4211 Ebes Széchenyi tér 5.

Balogh Éva18
75.

822.

Gyenese Péter8
----------
Általános iskola
Toronyi Gazdag Gyula Általános Iskola

9791 Torony Petőfi Sándor utca 2.

Dr. Nárai Józsefné10
76.

823.

Giczi Dominik8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc-
76.

824.

Pankotay Emma8
----------
Általános iskola
Nyitra Utcai Általános Iskola

9700 Szombathely Nyitra utca 15.

Kecskés Bertalan-
76.

825.

Bruno Sarah8
----------
Általános iskola
Nyitra Utcai Általános Iskola

9700 Szombathely Nyitra utca 15.

Kecskés Bertalan-
76.

826.

Iklódi Márton8
----------
Általános iskola
Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola

9012 Győr Kisdobos út 1-5.

Csikós Endre-
76.

827.

Kanyog Patrik8
----------
Általános iskola
Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola

3580 Tiszaújváros Rózsa út 12.

Kiss Norbert Tamás-
76.

828.

Lipi Gábor8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Ócsai Bolyai János Gimnázium

2364 Ócsa Falu Tamás utca 35.

Balla Zsuzsanna-
76.

829.

Erdélyi Andor Domonkos8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium és Kollégium

6400 Kiskunhalas Kossuth Lajos utca 14.

Nagy-Czirok Lászlóné-
76.

830.

Benda Sára8
----------
Általános iskola
Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola

8200 Veszprém Budapest utca 11.

Mészöly János-
76.

831.

Horváth Blanka7
----------
Általános iskola
Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda-Bölcsőde és Sportiskola

1107 Budapest X. kerület Száva utca 1.

Lepenye Mária-
76.

832.

Aleshmawi Salma Mohamed Nabil Ibrahim Al8
----------
Általános iskola
Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

1085 Budapest VIII. kerület Somogyi Béla utca 9-15.

Veres Gyuláné-
76.

833.

Gulyás Levente8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium

2030 Érd Széchenyi tér 1.

Csatlós Mária-
76.

834.

Havasi Léna8
----------
Gimnázium 8 osztályos
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

9700 Szombathely Bolyai János utca 11.

Ladányi Veronika-
76.

835.

Marton Emma8
----------
Gimnázium 8 osztályos
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

9700 Szombathely Bolyai János utca 11.

Ladányi Veronika-
76.

836.

Miklós Regina8
----------
Gimnázium 8 osztályos
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

9700 Szombathely Bolyai János utca 11.

Ladányi Veronika-
76.

837.

Pfliegler Balázs8
----------
Gimnázium 8 osztályos
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

9700 Szombathely Bolyai János utca 11.

Ladányi Veronika-
76.

838.

Pintér Iván Mór8
----------
Gimnázium 8 osztályos
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

9700 Szombathely Bolyai János utca 11.

Ladányi Veronika-
76.

839.

Porpáczy Ábel8
----------
Gimnázium 8 osztályos
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

9700 Szombathely Bolyai János utca 11.

Ladányi Veronika-
76.

840.

Kerekes Krisztina8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Veresegyházi Katolikus Gimnázium

2112 Veresegyház Fő út 117-125

Kálózi Attila Mihály-
76.

841.

Horváth Adrián8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

7150 Bonyhád Kossuth Lajos utca 4.

Wiandt Péter-
76.

842.

Fodor Levente8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

2100 Gödöllő Takács Menyhért út 2.

Pál Zsófia-
76.

843.

Bieber Kadocsa Hunor8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán-
76.

844.

Siklósi Dalma8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán-
76.

845.

Tóth Martin Gábor8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán-
76.

846.

Dezsényi Kristóf8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán-
76.

847.

Bodolai Nóra8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium

3580 Tiszaújváros Munkácsy Mihály út 13.

dr. Fülöpné Gyuricskó Krisztina-
76.

848.

Barna Anasztázia8
----------
Általános iskola
Kántor Mihály Általános Iskola

3973 Cigánd Iskola utca 8.

Punyiné Kandrács Erzsébet-
76.

849.

Varga Zoltán8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

4025 Debrecen Hatvan utca 44.

Siteriné Nagy Judit-
76.

850.

Zágonyi Olivér8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

4025 Debrecen Hatvan utca 44.

Siteriné Nagy Judit-
76.

851.

Gál Hanna7
----------
Általános iskola
Rátkai Német Nemzetiségi Általános Iskola

3908 Rátka Iskola tér 2.

Szemán Gábor-
76.

852.

Verebély Júlia Éva8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Városmajori Gimnázium

1122 Budapest XII. kerület Városmajor utca 71

Bányai Ádám-
76.

853.

Ales Mira8
----------
Általános iskola
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület Szabadság utca 23.

Gyurcsánné Palkó Beáta-
76.

854.

Vajda Flóra8
----------
Általános iskola
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

6722 Szeged Szentháromság utca 2.

Fürné Váci Izabella Hilda-
76.

855.

Fodor Csenge8
----------
Általános iskola
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

6722 Szeged Szentháromság utca 2.

Kormányosné Horváth Ivett-
76.

856.

Szécsi János Zsigmond8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

4024 Debrecen Kossuth utca 35.

-
76.

857.

Ziegler Márton8
----------
Általános iskola
Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános Iskola

8800 Nagykanizsa Csokonai utca 1.

Koószné Hajdú Klára-
76.

858.

Szikszai Gáspár8
----------
Gimnázium 6 osztályos
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

1053 Budapest V. kerület Papnövelde utca 4-6.

Szentivánszki Soma-
76.

859.

Ember Nóra:8
----------
Gimnázium 6 osztályos
NKE Óbudai Árpád Gimnázium

1034 Budapest III. kerület Nagyszombat utca 19.

Pilissyné Gál Eszter-
76.

860.

Farda Zalán Máté8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma

7621 Pécs Széchenyi tér 11.

Jéhn János-
76.

861.

Bukta Zalán8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Székely Péter -
76.

862.

Győr Éva Nina8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Székely Péter -
76.

863.

Bolvári-Takács Dávid8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Antal Erzsébet-
76.

864.

Kis Marcell Tamás8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Antal Erzsébet-
76.

865.

Polgár-Szabó Dávid8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület Reáltanoda utca 7.

Antal Erzsébet-
76.

866.

Bathó András BArnabás8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Lehel Vezér Gimnázium

5100 Jászberény Szentháromság tér 1.

Tábi Gizella-
76.

867.

Bicskey Dalma8
----------
Általános iskola
Budajenői Általános Iskola

2093 Budajenő Fő utca 3.

Gulácsiné Kozma Sarolta-
76.

868.

Kocsis Ádám8
----------
Általános iskola
Budajenői Általános Iskola

2093 Budajenő Fő utca 3.

Gulácsiné Kozma Sarolta-
76.

869.

Ilyés Levente8
----------
Általános iskola
Budajenői Általános Iskola

2093 Budajenő Fő utca 3.

Gulácsiné Kozma Sarolta-
76.

870.

Koroknai Hajnal8
----------
Általános iskola
Budajenői Általános Iskola

2093 Budajenő Fő utca 3.

Gulácsiné Kozma Sarolta-
76.

871.

Zsenák Bóbita Mandula8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium

8900 Zalaegerszeg Rákóczi utca 30.

Tulok Renáta-
76.

872.

György Imre8
----------
Általános iskola
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola

1145 Budapest XIV. kerület Erzsébet királyné útja 35-37.

Künsztler Etelka-
76.

873.

Gönczi Gerda8
----------
Általános iskola
Vaszary János Általános Iskola

2890 Tata Országgyűlés tér 4.

Kiss-Jábor Antónia Véda-
76.

874.

Nikli Rebeka8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Paksi Vak Bottyán Gimnázium

7030 Paks Dózsa György út 103.

Richter Gabriella-
76.

875.

Seprődi Nina8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szent István Gimnázium

1146 Budapest XIV. kerület Ajtósi Dürer sor 15.

Udvardi Edit-
76.

876.

Vargyas Balázs Máté8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szent István Gimnázium

1146 Budapest XIV. kerület Ajtósi Dürer sor 15.

Udvardi Edit-
76.

877.

Sára Zsombor8
----------
Általános iskola
Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

2120 Dunakeszi Garas utca 26.

Harcsárné Rozgonyi Enikő-
76.

878.

Balogh-Zeller Boldizsár8
----------
Általános iskola
Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

7624 Pécs Tiborc utca 28/1.

Szabóné dr. Várnai Ágnes-
76.

879.

Medve Mór8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium

1015 Budapest I. kerület Toldy Ferenc utca 9.

Reichardt András-
76.

880.

Molnár Lukács8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium

1015 Budapest I. kerület Toldy Ferenc utca 9.

Reichardt András-
76.

881.

Palotai Gergő8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium

1015 Budapest I. kerület Toldy Ferenc utca 9.

Reichardt András-
76.

882.

Mikudina Balázs8
----------
Általános iskola
Toronyi Gazdag Gyula Általános Iskola

9791 Torony Petőfi Sándor utca 2.

Dr. Nárai Józsefné-
76.

883.

Sághi Zoltán 8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület Csobánka tér 7.

Rakovszky Andorás-
76.

884.

Fliszár György8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Kecskeméti Katona József Gimnázium

6000 Kecskemét Dózsa György út 3.

Szalai Péter-
76.

885.

Breitner Balázs8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

2100 Gödöllő Takács Menyhért út 2.

Veibel Erika Judit-
76.

886.

Groh Luca8
----------
Általános iskola
Kőbányai Harmat Általános Iskola

1104 Budapest X. kerület Harmat utca 88.

Kiss László Attila-
76.

887.

Matos Lilla8
----------
Általános iskola
Kőbányai Harmat Általános Iskola

1104 Budapest X. kerület Harmat utca 88.

Kiss László Attila-
76.

888.

Agócs Dominik8
----------
Általános iskola
Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola

7100 Szekszárd Szent-Györgyi Albert utca 6.

Fehérné Lemler Éva-
76.

889.

Polgár Péter8
----------
Általános iskola
Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola

7100 Szekszárd Szent-Györgyi Albert utca 6.

Fehérné Lemler Éva-
76.

890.

Werner Mihály8
----------
Általános iskola
Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola

7100 Szekszárd Szent-Györgyi Albert utca 6.

Fehérné Lemler Éva-
76.

891.

Baross Márton8
----------
Általános iskola
Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola

7100 Szekszárd Szent-Györgyi Albert utca 6.

Fehérné Lemler Éva-
76.

892.

Baralovics Ernő8
----------
Általános iskola
Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola

9012 Győr Kisdobos út 1-5.

Csikós Endre-
76.

893.

Simkó Bálint8
----------
Általános iskola
Zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola

1149 Budapest XIV. kerület Egressy út 69.

Gyüre-Garami Anett-
76.

894.

VARGA LAURA8
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS-
76.

895.

SZEMERE DÁNIEL8
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS-
76.

896.

DIENES ZSÓFIA7
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS
TÓTH ATTILA
-
76.

897.

ZSÁMBOK MARCELL 8
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS-
76.

898.

MARGARITISZ ZOÉ7
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS-
76.

899.

LÉVAI ÁKOS7
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS-
76.

900.

MURA BENCE IMRE7
----------
Általános iskola
Dr. Béres József Általános Iskola

1031 Budapest III. kerület Keve utca 41.

SIPOS BOTOND MÁTYÁS-
76.

901.

Németh Réka8
----------
Általános iskola
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

9025 Győr Péterfy S. utca 2.

Ágoston Tünde-
76.

902.

Héder Márton8
----------
Általános iskola
Zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola

1149 Budapest XIV. kerület Egressy út 69.

Gyüre-Garami Anett-
76.

903.

Habóczki Balázs János8
----------
Általános iskola
Sarkadi Általános Iskola

5720 Sarkad Kossuth utca 17.

Szűcs Levente-
76.

904.

Szabó Csanád8
----------
Általános iskola
Pécsi Mezőszél Utcai Általános Iskola

7623 Pécs Mezőszél utca 1.

Sipka Gergő-
76.

905.

Árvai Blanka7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Demeter Boglárka
Kóródi Zoltán
-
76.

906.

Zay Bálint6
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Demeter Boglárka -
76.

907.

Belme Gábor Balázs6
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Demeter Boglárka -
76.

908.

Koós Levente8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Takács Zoltán -
76.

909.

Pap Dóra7
----------
Általános iskola
Pécsi Mezőszél Utcai Általános Iskola

7623 Pécs Mezőszél utca 1.

Sipka Gergő-
76.

910.

Szabó-Gyányi Zétény8
----------
Általános iskola
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület Nyár utca 4.

Koltai Géza-
76.

911.

Takács Boglárka Lili8
----------
Általános iskola
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület Nyár utca 4.

Koltai Géza-
76.

912.

Mihancza-Józsa Levente8
----------
Általános iskola
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület Nyár utca 4.

Koltai Géza-
76.

913.

Kovács Bulcsú8
----------
Általános iskola
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület Nyár utca 4.

Koltai Géza-
76.

914.

Lányi Marcell8
----------
Általános iskola
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület Nyár utca 4.

Koltai Géza-
76.

915.

Pintér Abigél8
----------
Általános iskola
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület Nyár utca 4.

Koltai Géza-
76.

916.

Tamacz Alina Gerda8
----------
Általános iskola
Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda

7633 Pécs Dr. Veress Endre utca 15.

Bojtor Judit-

NEM ÍRT VAGY NEM RÖGZÍTETTEK PONTSZÁMOT :(
Sorsz.NévÉvf.
Iskola tip.
ISKOLAFizika / felkészítő tanár
1.Bárány Balázs8
----------
Általános iskola
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola

1172 Budapest XVII. kerület Hősök tere 19-20.

Márkus Csaba
2.Bérczes Blanka8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Taricska Dávid
3.Császár Ádám8
----------
Általános iskola
Zákányszéki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

6787 Zákányszék József Attila utca 36.

Sztankó Csilla
4.Farkas Bence Péter8
----------
Általános iskola
Mórágyi Általános Iskola

7165 Mórágy Petőfi Sándor utca 72.

Rácz Erika
5.Hadrik Máté8
----------
Általános iskola
Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola

9900 Körmend Thököly Imre utca 31.

Kocsis Balázs Imréné
6.Jancsurák Balázs7
----------
Gimnázium 8 osztályos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium

3525 Miskolc Tizeshonvéd utca 21.

Demeter Boglárka
7.Kárpáti Bodza Zsófia8
----------
Általános iskola
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola

1172 Budapest XVII. kerület Hősök tere 19-20.

Márkus Csaba
8.Kasos Áron8
----------
Általános iskola
Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2459 Rácalmás Szigetfő utca 24.

Szabó Beáta
9.Klein János8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest XXII. Kerületi Budai Nagy Antal Gimnázium

1221 Budapest XXII. kerület Anna utca 13-15.

Sigmond Gábor
10.László Máté8
----------
Általános iskola
Szent László Katolikus Általános Iskola

6782 Mórahalom Kálvária sétány 22.

Sztankó Csilla
11.Lilia Réka8
----------
Általános iskola
Romhányi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

2654 Romhány Köztársaság tér 1.

Paterková Eva
12.Lisztmajer Henrik8
----------
Általános iskola
Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2459 Rácalmás Szigetfő utca 24.

Szabó Beáta
13.Mészáros Zsombor László 8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium

2500 Esztergom Kossuth Lajos utca 27-31.

Nagy László János
14.Miklós János 8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium

2500 Esztergom Kossuth Lajos utca 27-31.

Nagy László János
15.Molnár Gábor8
----------
Általános iskola
Szent Imre Általános Iskola

9545 Jánosháza Ady E. utca 14.

Bödör Zsolt József
16.Nagy Anna Sára8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Keszthelyi Vajda János Gimnázium

8360 Keszthely Fő tér 9.

Farkas László
17.Nyári Ádám8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Budapest XXII. Kerületi Budai Nagy Antal Gimnázium

1221 Budapest XXII. kerület Anna utca 13-15.

Sigmond Gábor
18.Palacsics Botond8
----------
Általános iskola
Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola

9900 Körmend Thököly Imre utca 31.

Kocsis Balázs Imréné
19.Rács Mandula8
----------
Általános iskola
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola

1172 Budapest XVII. kerület Hősök tere 19-20.

Márkus Csaba
20.Sipos Benedek8
----------
Általános iskola
Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2459 Rácalmás Szigetfő utca 24.

Szabó Beáta
21.Soós Alexandra Piroska8
----------
Általános iskola
Ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

6786 Ruzsa Üllési út 2.

Sztankó Csilla
22.Szakály Áron8
----------
Általános iskola
Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola

9900 Körmend Thököly Imre utca 31.

Kocsis Balázs Imréné
23.Szijjártó Ábel Ádám8
----------
Általános iskola
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola

1172 Budapest XVII. kerület Hősök tere 19-20.

Márkus Csaba
24.Valentovics László8
----------
Általános iskola
Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2459 Rácalmás Szigetfő utca 24.

Szabó Beáta
25.Veres Donát Máté 8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium

2500 Esztergom Kossuth Lajos utca 27-31.

Nagy László János
26.Vituska Krisztián Norbert8
----------
Általános iskola
Mórágyi Általános Iskola

7165 Mórágy Petőfi Sándor utca 72.

Rácz Erika